Keresztény Neveléstudományi Konferencia

 In Hírek

 

Tegnap megrendeztük VIII. Keresztény Neveléstudományi Konferenciánkat. Idén a következő bibliai idézet volt az esemény mottója: „… megtisztítja azt, hogy több gyümölcsöt hozzon.” (Jn 15, 2).

Dr. Gloviczki Zoltán rektor nyitotta meg a konferenciát, majd Marton Zsolt váci megyéspüspök is köszöntötte a résztvevőket videóüzenet formájában. A délelőtt folyamán először dr. Keresztes Szilárd nyugalmazott hajdúdorogi megyéspüspök “A Biblia tanítása az emberi személyről”, majd W. Barna Erika kézíráskutató, grafoterapeuta “A kézírás hatalma – A kézírás értékei a digitalizáció korában” című plenáris előadását hallgathattuk meg. Az ebédszünet után változatos szekcióülések várták az érdeklődőket. Ezek után Halász Gábor egyetemi tanár “Tanulhatunk-e tőlük? – Keresztény pedagógiai gondolkodás és gyakorlat Kelet-Ázsiában” című plenáris előadása következett, végül pedig a nap zárásaként további szekcióüléseken vehettünk részt.

Igen tartalmas napot tölthettünk el együtt, magas színvonalú előadásokkal és beszélgetésekkel. Köszönjük az idelátogató szakembereknek és vendégeinknek, hogy jelenlétükkel mindezt lehetővé tették!

A konferencia tanulmánykötete elérhető honlapunkon.

Az eseményről további képek megtekinthetők Facebook oldalunkon.

 

Fotó: Nagy Sándor

Recent Posts
Széchenyi