Aporos hallgató a Teológuskonferencián

 In Hírek

Március első hétvégéjén kilencedik alkalommal rendezték meg a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) Hittudományi Osztályának éves nemzetközi teológuskonferenciáját, amelynek idén a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola adott otthont.

A konferencián több mint hatvan fiatal teológus adott elő, akik a teológia és a vallástudomány területein graduális, illetve posztgraduális képzésben részt vevő hallgatók.

Ezen a konferencián főiskolánk képviseletében Dudás Róbert Gyula II. éves katekéta-lelkipásztori munkatárs szakos hallgató adta elő „Az amerikai magyar római és görög katolikus lelkipásztorok részvétele az amerikai közéletben” című tanulmányát.

A konferencia előadásainak írásos változata rövidesen magyar, illetve angol nyelven tudományos kötetben jelenik meg.

Gratulálunk hallgatónknak sikeres szerepléséért!

Recommended Posts
Széchenyi