Megtartottuk XI. Roma konferenciánkat
Tegnap nagy sikerrel lezajlott XI. Roma konferenciánk. A nap indításaként köszöntőt mondott Marton Zsolt váci megyéspüspök és dr. Gloviczki Zoltán rektor, majd a délelőtt folyamán plenáris előadásokat hallgathattunk, melyek a cigány gyermekek tehetséggondozásának témáját járták körül más-más megközelítésből, különböző tehetséggondozó programokat is bemutatva. Nagy örömünkre az előadóink között üdvözölhettük Kőmüves Mónikát, Demarcsek Zsuzsannát, dr. Kállai Gabriellát, Antal Istvánt és dr. Suki Andrást. Az előadás-sorozatot dr. Báder Iván, főiskolánk docense és a konferencia főszervezője vezette le.
Ebéd után kerekasztal-beszélgetéssel folytattuk, ahol a résztvevőknek arra is lehetőségük nyílt, hogy akár a délelőtti előadásokhoz is visszanyúlva feltegyék kérdéseiket a szakembereknek. Az eszmecserét dr. Csürkéné dr. Mándi Nikoletta, Hittudományi, Társadalomtudományi és Romológiai Tanszékünk vezetője moderálta.
Az esemény zárásaként koncertet adott a magyar és cigány népzenét ötvöző Terne Cherhaja zenekar, akik valódi zenei értékkel és fergeteges hangulattal ajándékoztak meg bennünket.
Köszönjük előadóinknak és a zenészeknek, hogy emelték a konferencia színvonalát, igazán inspiráló napot tölthettünk el együtt.
Az eseményről további képek megtekinthetők Facebook oldalunkon.
Fotó: Gőgh Eszter