Tandori hagyaték az Aporon

 In Hírek

 

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy Tandori Dezső és felesége, Ágnes örökösei 6413 kötetet adományoztak a házaspár könyvtárából az Apor Vilmos Katolikus Főiskolának. A katalogizálás során számtalan kedves, személyes dologra bukkantunk: szárított levelekre, újságkivágásokra, személyes jegyzetekre, utazásokhoz kapcsolódó emlékekre, s emellett sok olyan kötet is előkerült, amelyet a magyar kortárs irodalom jelentős alakjai dedikáltak, így pl. Eszterházy Péter, Háy János, vagy Ágh István. Az egyik kötetben, amely a díszmadarakról szól, Tandori Dezső személyes jegyzetei láthatók; figyelembe véve, hogy az irodalmár és felesége számára mit jelentettek a madarak, ez különösen érdekes darab.

Tandori Dezső 2019-es, és felesége, Ágnes egy évvel később bekövetkezett halála után az örökösök – Ágnes testvérei, Kálovits Antalné és Dr. Nagy Edit – úgy döntöttek, hogy a házaspár könyvtárának egy jelentős részét, összesen 6413 kötetet az Apor Vilmos Katolikus Főiskolának adományozzák. Kérésük az volt, hogy az átadott könyvek maradjanak egyben és a gyűjtemény legyen kutatható, ezért a köteteket egy külön, erre a célra speciálisan átalakított, zárható polcrendszerrel ellátott helyiségében helyeztük el.

A könyvek a házaspár legendás Lánchíd utcai lakásából érkeztek a főiskolára, ahol a könyvtáros kollégák polcra rakták őket. Jelenleg a katalogizálás zajlik, ami tekintettel a könyvek számára, egy hosszabb folyamat, várhatóan jövő decemberre zárul le. A gyűjtemény előzetes időpontegyeztetéssel addig is látogatható (konyvtar@avkf.hu).

Vannak ezer szempontból vitatható alakjai az irodalomnak, akiket nem vitatunk. Az ember Tandorit nem vitatja. Mintha életre keltené egykori tanára, Nemes Nagy Ágnes körének művészi és emberi eszményeit – egyfajta, a XX. században elképzelhetetlenül szublimált alternatív univerzumot hozva létre a budai Alagút szomszédságában Ágnessel és a madarakkal. Az író-költő, aki senkié, és ezáltal mindenkié. Lázas izgalom ennek a világnak a személyes tárgyai közé lépni, gondolatainak, kanapé mellé tett köteteinek kézzelfogható valóságába pillantani” – mondta Rektor úr a Tandori gyűjtemény kapcsán.

Az örökösök hozzátették: „Tandori Dezső könyvtárának megőrzésénél fontos szempont volt, hogy egyben maradhasson a könyvtár, hiszen így tudunk igazán teljes képet alkotni arról, milyen könyvek ölelték körül Dezsőt, milyen könyveket olvasott. A váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola több szempontból is a legjobb választásnak tűnt. Egyrészt nagyon nagy szeretettel és lelkesedéssel fogadták a köteteket. Emellett Váchoz erős kötődése van családunknak, hiszen Dezső felesége, Ágnes az 50-es években ott élt szüleivel, testvéreivel. Még az 56-os forradalomról is rengeteg történetet meséltek. Sőt, gimnáziumba is a főiskola épületébe járt. Mindig szívesen látogattunk ebbe a meseszép, barátságos városba. Emellett a főiskola fölajánlotta, hogy Dezső könyvtára kutatható marad mindenki számára. A legjobb választás volt. Köszönjük az együttműködést.”

Köszönjük a bizalmat, mindent megteszünk, hogy a főiskolán méltó új otthonra találjanak a kötetek.

 

Fotó: Oláh Gergely Máté

Recent Posts
Széchenyi