Nekrológ – Nemeshegyi Péter

 In Hírek

Dr. Prof. Nemeshegyi Péter atya, főiskolánk egykori tanára 2020. június 13-án hajnalban visszaadta lelkét a Teremtőjének.

 

Péter atya (avagy Pepi bácsi) 1923-ban született egy nem gyakorló, de hívő és imádkozó családba. Unitárius édesanyja kifejezetten segítette őt katolikus nevelésében. Gyerekkorában unalmasnak találta az akkor még latin nyelvű szentmiséket, ám egy nyaralás alkalmával megfogta, ahogyan egy fiatal pap magánmisét mutatott be egy osztrák kápolnában, ahová eredetileg hűsölni tért be. Otthon el is újságolta anyjának: „Mamika, a szentmise, az valami csuda nagy dolog.

15 évesen cserkészkedni kezdett a Regnum Marianumban, ahol lelki otthonra is talált, miután édesanyja meghalt. Édesapja javaslatára elvégezte a Pázmány Egyetem Jogi karát, ledoktorált, és banktisztviselőként állt munkába. Miután azonban édesapja is elhunyt, 21 évesen, 1944-ben jelentkezett a jezsuita noviciátusba, ugyanis lelkivezetője a szerzetes papságot ajánlotta neki az egyházmegyés szolgálat helyett.

A kommunista üldözés idején sok jezsuita külföldre menekült, és neki is sikerült átjutni a drótkerítésen. Nemes Ödön atyával japán misszióba jelentkeztek. Mielőtt azonban a rendfőnök kérését meghallgatta volna, Rómába küldte, hogy doktoráljon le. A Gregoriana Egyetemen meg is szerezte a fokozatot, és 1956-ban már a hajón ült úton Yokohama felé. 37 éven keresztül misszionált Japánban, a katolikus egyetemen tanított, a Hittudományi Karának dékánjává is több ízben megválasztották, könyveket írt, lelkigyakorlatokat adott, katekumenátust vezetett, és sok felnőttet a keresztény hitre térített nemcsak a Felkelő Nap Országában, de Koreában, a Fülöp-szigeteken és Vietnámban is. Eközben VI. Pál pápa a beválasztotta Őt a Nemzetközi Teológiai Bizottságba 1969 és 1974 között.

1993-ban tért haza Magyarországra, ahol a mi Apor Vilmos Katolikus Főiskolánkon is elkezdett tanítani először Zsámbékon majd Vácon. 1994-től 2006-ig a teológiai tanszéket vezette, és egészen 2010-es évek közepéig órákat adott. 85 éves korában, amikor már igen nehezen, de még járt, vonattal utazott ki a Főiskolánkra. Az állomástól szép lassan sétált minden héten többször a főiskolára és vissza sokszor rendtársával, Szabó Feri atyával, aki szintén nálunk oktatott. Péter atya néhány tárgyát sok százan hallgatták, de olyan is előfordult, amikor csak egy katekéta hallgatónak tartott dogmatika órát, de még akkor is örömmel és lelkesen magyarázott. Egy alkalommal valamiért senki nem jelent meg az egyik előadásán, ő akkor szintén derűvel fogadta a helyzetet, és azt mondta, hogy legalább van ideje olvasni a következő óra előtt.

Mindig mosolygott, de rendkívül igényes volt a tudományokban, és professzorokat megszégyenítő egyszerű nyelvezettel adta át tudását a hallgatóknak. Hihetetlen olvasott volt, és nemcsak a szent tudományban. Kb. 10 nyelven beszélt igen magas szinten. Kora ellenére nagyon is lépést tartott az új teológiai irányzatokkal, minden újabb munkát elolvasott, akármilyen nyelven adták ki. Ugyanakkor mindig kicsit régi vágású jezsuita maradt, aki soha nem nézett mélyen a nők szemébe, inkább egy kicsit mellé, mert így tanulta annak idején az innsbrucki noviciátusban. Szerzetesi egyszerűségéről tanúskodik az is, amikor a főiskola ebédlőjében nehezményezte, hogy túl drága ételt választott. Nem mintha nem tudta volna a professzori fizetéséből kifizetni, de mindig takarékos és szegény akart maradni. Ezt a szemléletmódját az öltözködése szintén tükrözte.

A hallgatókkal mindig irgalmasságot gyakorolt. Egyszer egy szigorlat alkalmával a fogát szívta, amikor kollégája nehezet kérdezett a hallgatótól vizsgán. Odasúgta rosszallóan tanártársának: „Ezt nem fogja tudni.”. Láthatóan bántotta, hogy nem egyszerűbb kérdést tett fel a szigorlatozónak. Egy másik alkalommal egy államvizsgán az egyik diák kétesre állt, és nem is adott rá okot, hogy a kollégák fölfelé kerekítsék a jegyét. Ő amellett érvelt, hogy azért adjanak neki jobb jegyet, mert az óráján az a hallgató mindig figyelt és kedvesen mosolygott.

A nem hívő fiatalokat is el tudta varázsolni beszédével, lebilincselő stílusával, és szűnni nem akaró lelkesedésével. Órán, táborokban, előadásokon mindig megfogta a rá figyelőt. Amikor lelkigyakorlatot vagy lelkivezetést tartott, nemcsak felemelte a másikat, a mindig derűs, Istenben bízó és reményteljes lényével, mondanivalójával és színes természetből vett példáival, de eközben sokszor érezni lehetett rajta a Szentlélek vezetését.

Szerette a Főiskolánkat, szinte végsőkig kitartott a tanításban, még akkor is szívesen jött, amikor már hozni kellett. Péter atya sokszor azt mondogatta, hogy „A Jóisten engem ennyi idősen ittfelejtett.” Ma hajnalban ez megváltozott. Péter atya, Pepi bácsi, vegyen magához az Úr!

  Dr. Lovassy Attila

egykori kollégájaként tanítványa

Recent Posts
Széscheyi