Katolikus középiskolák XI. országos helyesírási versenye az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán
Főiskolánk a Nemzeti Tehetség Program támogatásával 2018. november 23-án rendezte meg a katolikus középiskolák XI. országos helyesírási versenyét. A verseny iránt – a korábbi évekhez hasonlóan – ebben az esztendőben is nagy volt az érdeklődés, a megmérettetésen 15 katolikus intézmény 30 diákja vett részt. A rendezvényt Megyeriné dr. Runyó Anna főiskolai tanár, a főiskola tudományos rektorhelyettese nyitotta meg. Köszöntő szavait követően kezdődött a verseny, ami ‒ a versenyhagyományoknak megfelelően ‒ tollbamondás írásából, valamint helyesírási és j-ly-os feladatlapok kitöltéséből állt. A kísérő tanárok részére ezalatt Banu Lászlóné, a Leövey Klára Görögkatolikus Gimnázium, Közgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola tanára tartott városnéző sétát. A közös ebédet ebben az esztendőben is kulturális műsor követte: a Váci Bartók−Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és növendékei adtak színvonalas komolyzenei koncertet. Ezt követően került sor a díjátadóra: I. helyezést ért el Dankó Csenge, a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 10. osztályos diákja, II. helyezett lett Kovács Adél, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium és Kollégium 12. osztályos tanulója, míg Emese Rita, a budapesti Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákja III. helyezést ért el.
A rendezvény zárásaként Bethlenfalvyné dr. Streitmann Ágnes PhD főiskolai tanár, a Nyelvi és Irodalmi Tanszék tanszékvezetője adta át az I. helyezettnek járó serleget, valamint az I–III. helyezetteknek szóló okleveleket és ajándékkönyveket.
Gasparics Gyula
Fotó: Nagy Sándor