Ebben az évben már két építészeti díjat is kapott a BUDAPESTI CAMPUSUNK

 In Hírek

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola új Campusa

és az

Apor Vilmos Római Katolikus Kápolna Budapesten

Az ingatlan Budapest XX. kerületében, Pesterzsébeten található, névleg a Török Flóris utcában, de településszerkezetileg a magyarok Nagyasszony téren. Az általános iskola épülete két ütemben az 1920-as évek végén, valamint az ’50-es évek végén épült és 1993-ig üzemelt. Az épület azóta üresen ált. Az épületet 2014-ben vásárolta meg a főiskola.

A Jahoda és Páricsy Építészirodát a Főiskola 2015-ben bízta meg az új campus terveinek elkészítésével.

A felújított Campusban egyszerre jeleneik meg a múlt és a jelen, a huszadik század első fele magyar építészetének jellegzetes stílusa és egy mai friss szemléletű formálás.

 

Generálkivitelező: FERROÉP ZRt. –ÁHÁZ Kft. Konzorcium.

A sikeres tervezés és kivitelezés meghozta gyümölcsét. A főiskola felújított épületét idén két Építészeti Díjjal is jutalmazták.

A két elnyert díj és az épület méltatása:

A Beton Minden Építés Alapja Díj 2018, röviden Betondíj 2018 méltatása:

“Az egyik legizgalmasabb megoldás a használati érték növelésére, a kedvezőtlen adottságok ellenére, ami egy kényszerhelyzetet teremtve nagy kihívás elé állította a tervezőt és a megrendelőt. Építészetileg nagyon érdekes, a bővítés a meglévő épületekhez harmonikusan illeszkedő, azokkal nem rivalizáló, finom formák mutatják, hogy ilyet is lehet készíteni betonból. Külön említendő az egyház nyitottsága az újszerű dolgok alkalmazására, az elvárt funkcionalitás biztosítása mellett.”

Az Év Homlokzata 2018 Különdíja méltatása:

“Az új Campus, illetve a bővítés nagyon nagy erényének tartom azt a figyelmet és tiszteletet, amivel a tervezők a meglévő épületrészeket és a bővítésnek a korábbihoz való viszonyát kezelték. A modern, a korszerű itt úgy viszonyul a régihez, hogy annak hagyományait és értékeit tiszteletben tartja – nem kívánja felülmúlni vagy megkérdőjelezni azt.” – méltatta Illy Gábor az épületet.
Az épülettel a Jahoda és Páricsy Építésziroda pályázott. Az új Campus épületegyüttese egy pesterzsébeti általános iskola átalakításával és bővítésével jött létre. Az építészek kiválóan megoldották a különböző korokban épült részek egymás mellé illesztését. A ’30-as illetve ’50-es években épült régi- és az új épületszárnyak kölcsönösen tiszteletben tartják egymást, a köztük lévő egyensúly az egész Campust arányossá teszi. Az újonnan emelt épületrészben a campus közösségi tere, az aula kapott helyet, itt találhatóak az előadótermek és a menza is. Az aula tetején önfenntartó zöldtető épült, amelyből fehér makettként emelkedik ki a nagyelőadó teljesen fehér tömbje. Az épület legkülönlegesebb tere a teljesen letisztult, modern kápolna.

Recent Posts
Széchenyi