Tarbay Ede – Nyugodjék békében!
Szeretettel emlékezünk
Tarbay Ede, József Attila-díjas író, költő, műfordító, dramaturg életének 88. évében, november 9-én hunyt el.
Tarbay Ede 1932. március 11-én született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtár szakán, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanult.
A Magyar Írószövetség összegzése szerint kezdetben a Miskolci Nemzeti Színház dramaturgja volt, később műfordítóként, majd 1959-1965-ben a Magyar Televízió ifjúsági osztályán dolgozott. 1965-1974-ben, majd 1979-1992-ben az Állami Bábszínház, 1974-1975-ben a Budapesti Gyermekszínház dramaturgja, a hetvenes évek végétől pedig szabadfoglalkozású író volt.
1993–2002 között az Apor Vilmos Katolikus Főiskola oktatója volt.
Több tucat gyermekkönyv (verses mese, gyermekregény, képes mesekönyv), valamint novellás-, esszé- és verseskötet szerzője. Varjúdombi mesék című kötetének darabjaiból a magyar televíziózás történetének egyik legnépszerűbb estimese-sorozata készült. Ő volt Dargay Attila és Imre István mellett az 1981-ben bemutatott Vuk című rajzfilm egyik forgatókönyvírója is.
Gyerekkönyvíróként a zsámbéki hallgatóinak, minden pedagógusjelöltnek, a szélesebb olvasói közösségnek írt munkái is maradandóak.
Gyermekirodalomra vezérlő kalauz, a gyermek- és ifjúsági irodalom történetének iránytűje; Szt. István Társulat, Bp., 1998. (A hét szabad művészet könyvtára)
Gondolatok a bábjátékról.; Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskola, Zsámbék, 1998.
Tarbay Ede 1986-ban megkapta a Nemzetközi Andersen Bizottság diplomáját. 1986-ban és 2000-ben is elnyerte az Év Gyermekkönyve díjat, 2015-ben pedig az Év Gyermekkönyve életműdíjat. 1992-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével, 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki, 2001-ben Stephanus-díjban részesült.
Az elmúlt másfél évtizedben több új műve mellett gyűjteményes kötetei is megjelentek, köztük A szüretelő tél, A kíváncsi királylány, valamint a Régi és új mesék Varjúdombról.