Szocped Café
Márciusi Szocped Café rendezvényünkön az „Együtt fölfelé” c. kisfilmet néztük meg közösen, majd az alkotókkal és a szereplőkkel beszélgettünk dr. Csürkéné dr. Mándi Nikoletta oktatónk vezetésével.
A film által egy harmincas éveik végén járó pár életébe nyerhettünk betekintést, akik az esküvőjük után mindinkább szembesülnek a ténnyel, hogy hiába szeretnék, a várva várt baba nem jön…
Az Anna-Joachim program kisfilmjének elsőfilmes rendezője és a filmben szereplő színészek őszinte, mély megosztásai kísérték a film megtekintését. A film megszületésén túl a rejtett lélektani dinamikák is megjelentek témaként a beszélgetésben. Az emberi és szakmai kapcsolódások hálózata, az alkotást kísérő egyéb – egyéni, diádikus és külső – tényezők: mind nagyon fontos, és továbbgondolásra érdemes tartalmakat jelenítettek meg.
Köszönjük mindenkinek a részvételt és az értékes gondolatokat!
Az eseményről további fotók megtekinthetők Instagram oldalunkon.
Fotó: Nagy Sándor