Szocped Café az Aporon

 In Hírek

 

Hittudományi, Társadalomtudományi és Romológiai Tanszékünk szervezésében 2023. november 18-án rendeztük meg az idei tanév első Szocped Caféját.

Meghívott előadónk dr. Beran Ferenc plébános atya, katolikus erkölcsteológus, egyetemi docens volt, aki a háborúról és a békéről tartott egy rövid előadást, majd kérdésekre válaszolt. A téma sajnos rendkívül aktuális, így hasznos lehetőség volt, hogy egy hívő szakember segítségével tájékozódjunk a kérdésben.

A professzor úr először a témába vágó alapvető egyházi dokumentumokat, illetve azok vonatkozó részeit mutatta be (Pacem in terris enciklika, Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma, Fratelli tutti), majd két cikkét felhasználva fejtette ki gondolatait. Központi üzenete az volt, hogy a béke egyéni szinten, a saját életünkben kezdődik, aminek kibontakozásában elengedhetetlen szerepe van a megbocsátásnak.

Professzor úr előadása és a kérdésekre adott válaszai világos, lényegre koncentrált és higgadt tanítást közvetítettek. Egy annyira terhelt témában, mint a háború és a béke, valóban üdítő és vigasztaló volt ilyen stílusú és tartalmú előadást hallani.

Dr. Juhász Pál Balázs

 

Fotó: Nagy Sándor

Recent Posts
Széchenyi