Madarak és fák napjának megünneplésére került sor Vácrátóton – hallgatóink segítségével

 In Rendezvény-beszámoló
A Vácrátóti Petőfi Sándor Általános Iskola kisdiákjaival és a Mókus óvoda óvodásaival találkozhattak 2. éves tanító szakos hallgatóink 2018. május 10-én.
A jeles nap alkalmából hallgatóink a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert által meghirdetett környezeti nevelési programban segédkeztek a Magyar Madártani Egyesület (MME) Börzsönyi csoportjának tagjaival együtt.
A középső és nagycsoportos óvodások, valamint az alsó tagozatos kisdiákok játékos foglalkozásokon (hallgatóink szervezésében) és két tematikus (madarak illetve fák) sétán vehettek részt.

Szervező oktató: Megyeriné dr. Runyó Anna

 

Néhány élmény hallgatóink tollából:

„A vácrátóti napon tapasztaltam, hogy a gyermekeket a környezet megszerettetésére legjobban saját tapasztalataik által lehet rávezetni.”

„Nagyon tetszett, hogy a feladatokat, amiket készítettünk nekik, mennyire élvezték.”

„Nagyon sok szakmai tapasztalatot szereztem. Meglepő volt, hogy egy osztályon belül is milyen nagy különbségek vannak mind viselkedés, mind pedig tudás és szorgalom területén.”

„A feladat, amit készítettünk, az óvodások számára nehéznek bizonyult, így a helyben rögtönzést kellett gyakorolnunk. és minden csoportnál más-más módszert alkalmaztunk. Nagyon élvezték a gyerekek.”

„Nagyon remélem, hogy leendő diákjaimnak sikerül majd azt az érdeklődést átadnom, ami bennem van, s ha lehetőségem adódik, legalább egyszer elviszem őket erre a csodálatos helyre.”

Köszönjük hallgatóink munkáját!

Recent Posts
Széchenyi