Katekétáink római zarándoklata
Sok éve újra és újra beszélgettünk a katekéta hallgatókkal a patrisztikus és szisztematikus teológiai tanulmányaink kapcsán arról, hogy miközben a katolikus kereszténységünk gyökeréig leásunk, mit kellene mindenképpen felfedezni az Örök Városban, akár egy közös zarándoklat során. Tavaly két kedves Hallgatónk, Rita és Noémi el is kezdték szervezni ennek az infrastrukturális hátterét, amelyhez a Főiskolától lelki és anyagi bátorítást is kaptunk. A Szentév miatt úgy alakult, hogy a tavaszi időpontra elfogytak a preferált szálláshelyek, ami utólag Gondviselésszerűnek látszott, hiszen éppen Ferenc pápa halálának hetében érkeztünk volna meg, így azonban már az új pápa „fogadott minket”.
Végül szeptemberben apostoli létszámmal indultunk útnak Ferihegyről, és szerettünk volna az időnket jól felhasználni hitbeli gyökereinkhez való kapcsolódásra. Róma és egyáltalán Olaszország a maga kulturális sajátosságaival egy olyan hely, amely a kalandfaktort az odautazónak felár nélkül kínálja ennek minden pozitívumával és negatívumával együtt. A kódolt mediterrán kiszámíthatatlanság egy plusz tényező, amely erősíti a Gondviselésbe való kapaszkodásunkat, és edzi a türelmünket. A körülmények ellenére éppen odaértünk az első állomásunkra, az ókeresztény kor egyik kiemelt helyszínére, a legtöbb pápa eredeti nyughelyére, a Callixtus-katakombákba. Itt a föld alatti temetkezési helyen lehetőségünk nyílt arra is, hogy kis csapatunkkal egy szentmisét ünnepeljünk, ahol olyan sok szentéletű pápa, pap és keresztény közbenjárását élvezhettük, és ahol 1800 éve számos hívő vált vértanúvá.
Amit Rómához nem közvetlen módon kapcsolódó ajándékként kaptunk, azok az Úr Jézus kitüntetett állomásai. A Quo Vadis templomban szó szerint Krisztus nyomába léphettünk, és meglepetésként megtekinthettük megváltásunk két leglényegesebb állomását: a Santa Maria Maggiore-bazilikában Urunk megtestesülésének tanúját, a bölcsőt, amit ott ereklyeként őriznek. Továbbá a Jeruzsálemi Szent Kereszt templomban a másik üdvtörténeti „fát” is szemlélhettük, amely Isten szabad és túlcsorduló válasza az első fára, amellyel az ember vétkezett, így Jézus keresztje előtt térdelhettünk, miközben a szegeket, a kereszten lévő feliratot, a töviskoronából tövisdarabokat is megtekinthettük.
Amikor a Szent Péter Bazilikát látogattuk volna meg szombaton, kiderült, hogy aznap oda nem léphetünk be, hiszen az előtte elterülő téren Leó pápa egy rendhagyó audienciát tart, így közelről találkozhattunk vele, mindnyájan először. Ez szintén külön ajándéknak bizonyult, amit nem tapasztalhattunk volna meg, ha a római buszok igazodtak volna a menetrendhez. Bár a közlekedés kiszámíthatatlansága miatt többször bosszankodtunk, mint ahány napot a Városban töltöttünk, mégis ez a másik oldalon Isten kegyelemének eszközévé vált.
Bár úticélunk elsősorban a keresztény emlékek, ereklyék, apostoli sírok és templomok, pápák, szentek és tanúk felkeresése volt, melléjük bőségesen kaptunk a hajdani Birodalom örökségéből is. Csodálatos, amikor a rómaiak kultúrája egybeesett a krisztusival, amikor a (pogány) ókori faragott oszlopokon állt a keresztény felépítmény pl. Róma legősibb dombján, az Aventinuson az 5. század első felében épült Szent Szabina bazilika, illetve a Minerva Bölcsességének pogány kultuszhelyére épült Róma egyetlen gótikus temploma, a Minerva Bölcsessége fölötti Szűz Mária bazilikája, ami egyszerre fizikailag, szellemileg és lelkileg értendő, hiszen a Szűzanya Bölcsessége a pogány isten fölé magasodott. Ugyanakkor a Pantheon a maga 2000 éves épen maradt monumentalitásában kereszténnyé lett, de beszélhetünk a Szent Kelemen bazilikáról is, amelynek három szintje három különböző kort, kultúrát idéz, és a legmélyebben fekvő része Krisztus előtti római utcarészletet rejt eredeti házakkal, patakkal, és egy külön Mitrász szentéllyel, amelyet nem rombolt le a keresztény kultúra, hanem Szent Péter III. pápai utódjának bazilikája megőrizte és kiteljesítette. Olykor annak is tanúi lehettünk, amikor Róma és a kereszténység szembenállt egymással, hiszen Róma 2800 évvel ezelőtt történt alapításának színhelyéről, az Aventius dombról láttuk a Circus Maximus császári arénáját, ahol a keresztényeket a vadállatok elé vetették, és vérük azóta öntözi a katolikus Rómát, Tertullianus szavai szerint az valóban a kereszténység magvetésévé vált.
Szintén nem tervezett módon vehettünk részt Carlo Acutis szentté avatásán, hiszen a repjegyünket már rég lefoglaltuk, mire Leó pápa kihirdette elődje halála miatt elhalasztott kanonizálást. Az ajándék jelleg akkor is megmutatkozott, amikor az óriási tömegben megnyíltak az utak, a Szent Péter térre akadálymentesen bejuthattunk, és egy viszonylag közeli helyről nézhettük végig Carlo Acutis és Pier Giorgio Frassati szenttéavatását.
Hitünk számos tanújának ereklyéjét, templomát, emlékét láthattunk, így öt apostol sírjához zarándokolhattunk el, illetve az Egyházunk első számú templomába, a Lateráni bazilikába, de hosszú is volna az olvasó számára felsorolni, mennyi élményben lehetett részünk, miközben igyekeztünk a lényegre irányítva tartani tekintetünket, közösen imádkoztunk, naponta vettünk részt szentmisén. Ugyanakkor rácsodálkoztunk a tisztán római emlékekre is: láttuk a Római Fórumot és a Császárfórumot, a Colosseumot, a pogány templomokat, Marcellus színházát, stb. Továbbá sikerült bejutnunk egy több órás vezetésre a Vatikáni kertekbe, ahol a természet szépsége az elmúlt 500 év művészetével találkozott, és amely látogatás végén a Vatikáni Múzeumokon keresztül a pápaválasztó helyiséget, a Sixtus kápolnát is röviden megtekinthettük. A zarándokok kb. fele először járt az Örök Városban, ám akiknek megadatott, hogy ismét visszatérjenek, a közösség miatt nekik is különleges élmény maradt, mert a Szentévben, a Szent Kapukon együtt áthaladva a II. Vatikáni Zsinat kommunió egyházképét valósítottuk meg kicsiben. Megtapasztaltuk sokszor az egység élményét, a közös fáradtságét, de aztán esténként újra összejöttünk egy közös vacsorára, beszélgetésre, borozgatásra, kiértékelésre, hogy megoszthassuk mindazt a szépet és igazat, amit magunkba szívtunk.
Istennek legyen hála!
Lovassy Attila atya
