Kállai Szilvia, az önkormányzat romaügyi referense

A négygyermekes Kállai Szilvia tenni akarásból, bátorságból, kitartásból maga a követendő példa mindenki számára, hiszen 22 éve dolgozik takarítóként ugyanabban az újpesti gyógyszergyárban. Munka mellett leérettségizett, jelenleg pedig végzős pedagógushallgató.

Sokat körülményeskedünk a szóhasználattal a hétköznapokban: roma vagy cigány?

Én szeretem a cigányt használni! A cigány származásúak többségükben cigánynak vallják magukat. A gyerekek, legyenek bármilyen kicsik, általában már úgy nőnek fel, hogy előítélettel vannak a cigányok iránt. És nem mindig a szülői házban hallják ezt, hanem azokban a közösségekben, óvodában, bölcsődében, iskolában, ahová járnak, vagy az utcán, a lakóhelyükön. A cigány elnevezéshez már annyi, de annyi negatív következtetés, megkülönböztetés, sokszor atrocitás kapcsolódik, hogy vannak olyan cigányok is, akik kérik, hogy őket romáknak nevezzék, vagy magukat így nevezik, talán ettől is remélik, hogy jobban be tudnak majd illeszkedni a társadalomba, és érzelmileg nem éri őket negatív megkülönböztetés a cigány származásukkal kapcsolatban.

Mit tanít a roma népismeret órán?

Ez egy tíz esztendeje elfogadott, hivatalosan tanítható iskolai tantárgy, amelyre csupán két helyen Vácon és Szarvason szerveznek felsőfokú képzést az országban. Roma népismeretet tanítok cigány származásúaknak és nem romáknak is, nyilván más-más céllal. A roma népismeret már nemcsak arról szól, hogy honnan jöttek, milyen a kultúrájuk, hanem feladatunk a többségi társadalom érzékenyítése is, a cigány gyerekeknél a származás, önmaga és mások elfogadása, és annak kezelése, hogyha valamilyen bántás, sérelem éri abból adódóan, hogy ő cigány. Beszédes a példa, hogy az órákon gyakran azt kérdezik a gyerekek, miért utálnak minket, és miért mondják ránk, hogy „büdös cigány”. Ezt hallva leszakadt szívvel nem tudok erre semmi okosat mondani, hiszen az a néhány óra, amit velük töltök, nem elég arra, hogy ezeket a sérelmeket, terheket kibeszéljük, megértessem velük az okokat. Ezért kéne, hogy mindenki tanuljon roma népismeretet, hiszen ez a legnagyobb hazai kisebbség, a legtöbb súrlódása a többségi társadalommal ennek a népcsoportnak van. Nincs integráció ismeret nélkül.

A cigány gyerekek tanításában segít, hogy ön is cigány?

Bennem az integráció befejeződött, hiszen nem tudom eldönteni, hogy magyar cigány vagy cigány magyar vagyok-e. Ha belépek egy osztályba, azonnal kialakul a gyerekek és közöttem egyfajta kapcsolat. Romaként, cigányként a nem cigány gyerekekre is egy pillanat alatt rá tudok hangolódni. Akik roma népismerettel nem cigányként foglalkoznak, hiába van meg bennük az empátia a cigányok iránt, nem igazán látják át annak az összetett érzelmi vetületét, ami a tantárgy tanítása közben megjelenik. Magyarul, nem romaként nehéz elmagyarázni, mit jelentenek a roma hagyományok, az a kötöttség, amellyel mind a mai napig együtt kell élnie a cigányoknak. Nekem a lelkemben is él, nem csak a fejemben, hogy milyen cigánynak lenni! Mások csak a felszínt „karcolgatják”, látják ugyan a cigányokhoz fűződő negatív előítéleteket, és meglehet, hogy maguk is úgy gondolják… Így nehéz ezekről a kényes kérdésekről hitelesen a gyerekekkel őszintén beszélgetni.

Mi a cél a cigánygyerekeknél?

Nekik elsősorban az önazonosság-tudat megtalálása, az identitás erősítése, a motiválás a cél. A cigánygyerekek nem érzik a magyarságukat, ők „csak” cigányok, nem tartják magukat a társadalomhoz tartozónak. Nem tudják a cigánygyerekek, mit érnek! Már egy tízéves gyerekben is ott van az előítélet a nem cigány társadalom felé, mert azt mondják, hogy „utálnak minket”. Nem azt mondja, hogy engem utálnak, hanem az egész cigányságot. Elsődleges célom felkelteni az érdeklődésüket, a megszokott, hagyományokra épülő életmódjukba becsempészni egy másfajta életmódot. Ne elégedjenek meg azzal, hogy például nyolc általánost végeznek, korán szülnek. Látom és tapasztalatból tudom, hogy amiben ők élnek, az nekik megszokott, kényelmes, és amikor egy új dolog éri őket, ami számukra idegen, azonnal hárítanak, ellenállnak.

Ez a hárítás lehet az egyik kulcsa annak, hogy évtizedek óta sem sikerül az integráció?

Voltak korábban is kísérletek, oktatásban, felzárkóztatásban, de valahol mindig megrekedt. Vallom azt, hogy ez azért van, mert mindig késésben vagyunk ezzel, 50-60 évvel vagyunk lemaradva ebben. Hol a kiemelkedő cigány származású értelmiségi példaképek, pedagógusok, szakemberek hiányoztak, akik vitték volna az ügyet előre. De ha voltak is, nem tudtak hatékonyan eredményt elérni abban, hogy a többségi társadalom ne csak mint cigányokra, a problémára nézzen rájuk. Sajnos mind a mai napig nem változott sokat a helyzet, minimális a cigány származású értelmiségiek száma.

Milyen érzelmek szabadulnak fel az órákon?

Nem ritka a düh, amit ott beszélgetéssel azonnal enyhíteni kell. Ökölbe teszi fel a kezét a kisgyerek, ha azt kérdezem tőle, hogy mit tenne, ha szóval bántanák. Ezért is szoktunk szituációs játékokat játszani, mert ezt meg kell tanulniuk kezelni! Két gyerek között keletkezett konfliktust ne legyen elintézhető azzal, hogy te cigány vagy. Azt is tapasztalom, hogy a gyerekek teljes információhiányban szenvednek a származásukról. De amit ismernek, abból is csak a negatívat, például az eltérő viselkedéskultúrát, a hangoskodást, a heves érzelem megnyilvánulásokat, azt, hogy a cigányok hirtelen haragúak, öröműek, és hogy alaposan eltér az öltözködésük. Sok cigány kisgyerek nem is tudja magáról, pedig a vezetéknevük alapján még ki is ki lehet találni, melyik cigány csoportba tartozik a négy közül (beás, kárpáti, szinto, oláh).

Mi történik, ha nem csak cigány gyerekek vannak az órán?

Ebben az esetben a cigány gyerekek először megijednek, félnek, hogy ez most már megint róluk fog szólni, és negatív lesz, már előre szégyellik is magukat. Ez természetes, hiszen cigányként nekem is egy csomó negatívum jut az eszembe magunkról. A nem cigány gyerekek pedig kezdetben tartózkodóak, gyanakodva néznek, mi ez, kell ez nekem? A siker akkor jön, ha mindkét gyerekcsoport el kezd aktivizálódni. A cigány gyerekek érdeklődőek lesznek, mihelyt rájönnek arra, hogy ez nem ellenük szól.

Van még „C” betű a gyerekek neve mellett a naplóban?

Nekem még volt, de ma már elektronikus naplót használnak… Hivatalosan nem különböztethetik meg a gyerekeket, de azért mindenhol, mindenki tudja, ki honnan jön. Már nincsen utolsó pad sem, de kvázi szegregált osztályok azért léteznek az országban. Sok helyen például úgy húzzák meg a körzethatárokat, hogy a cigány gyerekek ne kerüljenek be. De ugyanígy kipotyognak a körzeti iskolából a hátrányos helyzetű gyerekek, ha egyházi iskolává alakul egy állami intézmény.

Ez egy küldetés?

Egy kicsit igen. Felmértem, hogy ezek a gyerekek ugyanazon mennek át, amin én, és nekem nagy szerencsém volt, hogy történt velem valami, ami ráébresztett arra, hogy nem maradhatok tanulatlan. Hátha én vagyok az, aki segít ráébredni a gyerekeknek is erre. Bennem a férjem látta meg azt a képességet, amit én nem gondoltam magamról. A férjem, aki 20 évig szolgált az újpesti tűzoltó parancsnokságon, ahol cigány származású ő volt az egyetlen a tűzőrségen, korengedményes vonult nyugdíjba onnan, addig nyüstölt, mígnem leérettségiztem, és hamarosan diplomát is kapok. Hálás vagyok neki érte, és nagyon büszkék is vagyunk rá!

Hogyan választja ki a helyszíneket?

Két év alatt nagyon sok helyen megfordultam, Budapesten és vidéken is. Sok helyen idegenként kezelnek, nem egy esetben előítélettel. Azt tapasztalom, hogy mire eljövök, megváltozik a helyzet. Ez egy komoly siker. Rájöttem arra is, hogy nem a gyerekeket kell meggyőznöm, hanem a felnőtteket!

Sokan tanítanak roma népismeretet?

Csupán ketten vagyunk a váci főiskolán. Négy évvel ezelőtt is csak ketten voltunk. Azóta sem jelentkezett senki. De még roma szakirányos óvodapedagógus képzésre sem. Fájó, hogy ennyire nem érdekli se a többségi társadalmat, sem pedig a cigányokat ez. Javasoltam a főiskola vezetésének, hogy csináljanak vidéki gyakorlatokat a hallgatóknak olyan kicsike vidéki falvakba, ahol kendőzetlenül látni, milyen az élet a többségében cigány gyereket oktató intézményekben. Jó lenne, ha nemcsak hallomásból ismernék, hanem látnák is, milyen egy hátrányos környezetben, sok-sok problémával küszködő gyerekeket tanítani, a szülőkkel együttműködni. Sajnos az iskolai gyakorlatok, a záró tanítások általában mind, mind steril környezetben, válogatott gyerekek között, vagy zseniképzőkben zajlanak. Én direkt egy olyan nógrádi kistelepülést választottam a tanulmányaim során, ahol tisztán csak cigánygyerekek járnak a helyi iskolába. Azt gondoltam, ha én ott helytállok, pedagógusként és emberként, akkor alkalmas leszek a pályára. Rengeteget szenvedtem, de rengeteget is tanultam, és megerősödtem abban, hogy nemcsak azért húznak hozzám a gyerekek, mert én is cigány vagyok, hanem mert valami újat csempésztem be az ő hagyományos kis életükbe.

Mit szól a közvetlen környezete, hogy tanult ember, „gizda” lett?

Nem érzem, hogy „gizda” lennék! Ugyan rengeteget változtam azóta, hogy leérettségiztem, majd elvégeztem a főiskolát, de azt soha nem felejtem el, hogy honnan jöttem. Sokan, bár a szívük mélyén biztosan nem felejtik régi énjüket, hamar elfordulnak a gyökerektől, kínossá válik az a környezet, amelyben korábban éltek. Azt tapasztaltam, hogy a gyár falai között jobban örültek, jobban becsülték a sikereimet, mint a „cigány fajtám” a közvetlen környezetemben. Idén lesz 22 éve, hogy egy munkahelyen takarítok. Vannak, akik furcsállják, hogy minek ez nekem. Nem haragszom rájuk, hiszen ők még nem azt látják, érzékelik a világból, amit én. Mindig figyeltem arra, hogy se ők, se én ne érezzük magunkat emiatt kellemetlen helyzetben. Mások, elsősorban azok, akiknél takarítok, elismerően figyelik a küzdelmet, amit folytatok. A csoportvezetőm folyamatosan segítette a tanulmányaimat, ő kért külön engedélyt, hogy iskola előtt, után, munkaidőn túl is bejárhassak a gyárba takarítani. De volt olyan kutató, vezető, aki még korrepetált is.

Hogyan lett romaügyi referens?

Egy kedves felkérés hozta. Kicsit féltem is a feladattól, hiszen csak azt nem akartam csinálni, amit általában a romareferensek csinálnak, vagy amit az önkormányzat kijelöl feladatként, hogy segélyeket intéznek, papírokat adnak a cigányoknak. Sokat segít ebben a munkában is, hogy cigány vagyok, hiszen jobban átlátom a viselkedésüket, mint más ügyintézők, talán nehezebb engem megvezetni. De hogy megtaláltam ezt a roma órát, ez új értelmet is adott a munkámnak.

Írta: Varga Ibolya (Forrás: magazinlapok.hu)