II. Papírszínházi Szakmai Nap

 In Hírek

 

Múlt héten megrendeztük II. Papírszínházi Szakmai Napunkat Székely Andrea tanárnő vezetésével.

Elsőként azt jártuk körül, hogy hogyan alkalmazható a papírszínház módszere az idegennyelv-tanításban, valamint az idegen nyelvű és nemzetiségi oktatásban. Aporos oktatók osztották meg tapasztalataikat, valamint magyar és Erasmusos hallgatókkal rövid papírszínházi előadásokat is bemutattak szemléltetésképpen.

Ezután kerekasztal-beszélgetés következett, amely lehetőséget nyújtott a további felmerülő kérdések megvitatására.

Délután megvitattuk, hogy az iskolában hogyan lehet alkalmazni a papírszínház módszerét, több szakember is megosztotta tapasztalatait, például vizuális nevelési és online területen.

A következőkben Revuczky Nóra bábművésszel beszélgettünk, majd papírszínházi előadásokat tekinthettünk meg Aporos hallgatók előadásában. Külön öröm számunkra, hogy vendégünk volt Kovács-Buna Tímea “kacifántos” diák-meseíró, akinek Répi, a kis hóember című mesekönyvéből adtak elő részleteket hallgatóink.

A napot a Délibáb Társulat előadása zárta, akik a Csizmás Kandúr c. papírszínházi mesét dolgozták fel.

Igazán tartalmas és inspiráló szakmai napban lehetett részünk, köszönjük minden résztvevőnek, hogy jelenlétével emelte a rendezvény fényét!

Az eseményről további képek megtekinthetők Facebook oldalunkon.

 

Fotó: Nagy Sándor

Recent Posts
Széchenyi