Aporos delegáció a Katolikus Egyetemek Nemzetközi Szövetségének centenáriumi találkozóján

Főiskolánk képviseletében dr. Gloviczki Zoltán rektor és Palkóné dr. Tabi Katalin, az intekulturális ügyekért felelős oktatónk vett részt január 18-19-én, Rómában a Katolikus Egyetemek Nemzetközi Szövetsége (IFCU) létrejöttének századik évfordulóján rendezett ünnepi konferencián. A szövetséget 1924-ben az Università Cattolica Del Sacro Cuore (Milánó) és a Katholieke Universiteit Nijmegen (Nijmegen, Hollandia) kezdeményezésére Párizsban hozta létre a kor tizennégy meghatározó katolikus egyeteme. Az akkor még latin nyelven Fœderatio Universitatum Catholicarum-nak nevezett társulás működése hivatalosan csak a második világháború után indult el. 1948-ban a Szentszék dekrétuma, 1949-ben pedig XII. Pius pápa ismerte el. 1965-ben született meg a Katolikus Egyetemek Nemzetközi Szövetsége (IFCU) elnevezés. Az IFCU kezdettől fogva együttműködik a Szentszéki Államtitkársággal, a Katolikus Nevelés (ma már dikasztériumként működő) Kongregációjával és különböző más hivatalos szentszéki szervezetekkel. A Szövetség ma valamennyi földrész mintegy kétszáz felsőoktatási intézményét fogja össze, melyek között hazánkat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviseli.

A kétnapos ünnepi konferencia házigazdája a vatikáni székhelyű Libera Università Maria Ss. Assunta volt, de a program fényét emelte, hogy annak egy része a Jezsuita Rend generálisának vendégeként a Jézus Társaság központi házában zajlott, fő előadójaként és celebránsaként köszönthette José Tolentino de Mendonça bíborost, a Kultúra és Nevelés Dikasztériumának elöljáróját, Őszentsége I. Ferenc pápa pedig magánkihallgatáson fogadta a találkozó résztvevőit.

A Szentatya a jelenlévőket erre az alkalomra megfogalmazott gondolataival köszöntötte.

“Eminenciás úr, Excellenciás Urak, Kedves Testvéreim és Nővéreim! [Hosszas beszédet terveztem elmondani, de kissé légszomjam van; amint látjátok, ez a hideg nem múlik el! Átadom nektek a szöveget, hogy el tudjátok olvasni magatok. Köszönöm mindannyiótoknaknak ezt a találkozót és mindazt a jót, amit katolikus egyetemeink tesznek a tudás, az Isten szava és a hiteles humanizmus közvetítésével. Soha ne fáradjatok bele, hogy kitartsatok a katolikus egyetemek nagyszerű küldetése mellett. Nem a hitvallási státuszuk adja az identitásukat: ez az egyik szempont, de nem az egyetlen. Talán ez az egyértelmű humanizmus az, ami mindenkit ráébreszt, hogy az embereknek vannak értékei, és ezeket tiszteletben kell tartani. Talán ez a legszebb és legnagyszerűbb dolog az egyetemeitekben. Nagyon szépen köszönjük.]

Örömömre szolgál, hogy részt vehetek a Katolikus Egyetemek Nemzetközi Szövetsége (IFCU) századik évfordulójának ünnepségén. Száz éves növekedés és fejlődés nagy hálára ad okot! Gratulálok és köszönetet mondok José Tolentino de Mendonça bíborosnak és Isabel Capeloa Gil professzornak, a Szövetség elnökének. XI. Pius pápa 1924-ben megáldotta a tizennyolc katolikus egyetemből álló első egyesületet, amely az akkori Szemináriumok és Tanulmányi Egyetemek Kongregációjának jóval későbbi Dekrétumát idézve azért jött létre, hogy „rektoraik… gyakrabban kezeljék együtt azokat, ügyeket…, melyeket közösen kell kezelni magasztos céljuk elérése érdekében” (1948. június 29.). Huszonöt évvel később, 1949-ben XII. Pius megalapította a Katolikus Egyetemek Szövetségét. Szövetségetek e történelmi gyökereinek két aspektusát szeretném kiemelni. Először is az együttműködésre való ösztönzést a „hálózatépítés” révén. Ma világunkban csaknem kétezer katolikus egyetem működik. Nem nehéz elképzelni, hogy a hatékonyabb és jobb munkakapcsolatokban rejlik a lehetőség a katolikus egyetemi rendszer megerősítésére. A nagy széttagoltság idején mernünk kell szembeszállni ezzel a tendenciával, és a közöny, a polarizáció és a konfliktusok helyett a reményt, az egységet és az egyetértést emelni globális szintre. A másik szempont abból a tényből fakad, hogy – amint azt XII. Pius megjegyezte – a Szövetséget „egy szörnyű háború nyomán” hozták létre, hogy „a népek közötti megbékélést, valamint a béke és szeretet növekedését” elősegítse (Apostoli levél a katolikus egyetemekhez, 1949. július 27.). Szomorú kimondani, hogy ezt a századik évfordulót egy háború, egy töredékekben vívott harmadik világháború háttere előtt ünnepeljük.

Annál is fontosabb tehát, hogy a katolikus egyetemek minden szempontból a béke kultúrájának felépítésére irányuló erőfeszítések élére álljanak, amellyel interdiszciplináris jövőkép keretei közt kell foglalkozni. Szent János Pál Ex Corde Ecclesiae apostoli konstitúcióját, a katolikus egyetemek Magna Cartáját azzal a meglehetősen meglepő kijelentéssel kezdi, hogy a katolikus egyetem „az Egyház szívéből” születik (1. pont) Azt várhattuk volna tőle, hogy azt mondja: a keresztény bölcsesség szülte. A pápa mégis a szívnek adott elsőbbséget: ex corde ecclesiae. Valójában a katolikus egyetem, mint „az egyik legjobb eszköz, amelyet az Egyház kínál korunknak” (uo. 10), nem mulaszthatja el, hogy kifejezze azt a szeretetet, amely az Egyház minden tevékenységét inspirálja, nevezetesen Isten szeretetét az Egyház iránt, az emberi személy iránt. Abban az időben, amikor sajnos maga az oktatás is „üzletté” válik, és nagy, személytelen gazdasági rendszerek fektetnek be az iskolákba és az egyetemekbe, ahogyan a tőzsdén teszik, az egyház intézményeinek meg kell mutatniuk, hogy más a természetük, és másfajta gondolkodásmóddal állnak összhangban. az oktatási tevékenység nemcsak tökéletes programokon, hatékony berendezéseken vagy jó üzleti gyakorlatokon alapul. Az egyetemet egy nagyobb szenvedélynek kell életre keltenie, bizonyítékok támasztják alá: az igazság közös keresésének, a jelentések szélesebb horizontjának, amelyet egy olyan tudásközösségben élünk meg, ahol a szeretet szabadsága tapintható. A filozófus Hannah Arendt, aki Szent Ágoston írásaiban tanulmányozta a szeretet fogalmát, rámutatott, hogy a nagy tanító a szeretetet az appetitus (étvágy) szóval írta le, amit hajlamként, vágyként, törekvésként ért. A tanácsom tehát a következő: Ne veszítsétek el étvágyatokat! Őrizzétek meg az első szerelem intenzitását. Ne hagyjátok, hogy a katolikus egyetemek a vágyat funkcionalizmussal vagy bürokráciával helyettesítsék. Nem elég a tudományos fokozatok odaítélése: fel kell ébreszteni és ápolni kell minden emberben a vágyat, hogy „legyen”. Nem elég felkészíteni a tanulókat a versenyképes pályára: segíteni kell őket a gyümölcsöző hivatások felfedezésében, ösztönözni az autentikus létezés útjain, és egyesíteni minden egyes személy hozzájárulását a nagyobb közösség alkotó dinamikájába. Természetesen el kell gondolkodnunk a mesterséges intelligencián, de a spirituális intelligencián is, amely nélkül az emberek idegenek maradnak a maguk számára is. Az egyetem túl fontos erőforrás ahhoz, hogy pusztán „haladjunk a korral”, félretéve a mélyebb emberi szükségleteket és a fiatalok álmaiból és törekvéseiből következő felelősséget.

Itt szeretnék felidézni egy történetet, amelyet a száz éve meghalt Franz Kafka író mesélt el. Főszereplője egy egér, aki megijedt a világ hatalmasságától, és két fal között keresett megnyugtató védelmet. Az egyik a jobb, a másik a bal oldalon. Egy ponton azonban észrevette, hogy a falak kezdenek közeledni egymáshoz, és fennáll a veszélye, hogy összenyomják. Futni kezdett, de a sarokban megpillantott egy egérfogót, amely rá várt. Ekkor egy macska tanácsát fogadta meg, aki azt mondta neki: „Csak az irányt kell megváltoztatnia.”

Kétségbeesésében a macskára hallgatott, aki aztán felfalta. Nem engedhetjük meg, hogy a félelem irányítsa egyetemeink vezetését; sajnos ez gyakrabban történik meg, mint gondolnánk. A kísértés, hogy falak mögé, egy biztonságos társadalmi buborékba bújjunk, elkerüljük a kockázatokat vagy a kulturális kihívásokat, hátat fordítsunk a valóság összetettségének, a legbiztonságosabb útnak tűnhet. De ez puszta illúzió. A félelem felemészti a lelket. Soha ne kerítsétek be a félelem falaival az egyetemet. Ne hagyjátok, hogy egy katolikus egyetem pusztán másolja az azokra a társadalmakra jellemző falakat, amelyekben élünk: az egyenlőtlenséget, az elembertelenedést, az intoleranciát és a közömbösséget, vagy olyan modelleket, amelyek célja az individualizmus előmozdítása a testvériségbe való befektetés helyett. Egy egyetem, amely a félelem falai között keres védelmet, presztízst, elismerést és megbecsülést szerezhet, és magas helyezést érhet el a tudományos teljesítmények terén. Mégis, ahogy Miguel de Unamuno filozófus mondta egyszer: „A tudás a tudásért: ez embertelenség.” Mindig fel kell tennünk magunknak a kérdést: Mi a célja annak a tanulásnak, amit nyújthatunk? Milyen átalakító alkotóerővel rendelkezik az általunk előállított tudás? Mit és kit szolgálunk? A semlegesség délibáb.

Egy katolikus egyetemnek döntéseket kell hoznia, olyan döntéseket, amelyek tükrözik az Evangéliumot. Állást kell foglalnia és világosan meg kell mutatnia tetteiben, az evangélium szellemében „bepiszkolja a kezét” a világ átalakításával és az emberi személy szolgálatával. E nagykancellárokból, rektorokból és más akadémiai szaktekintélyekből álló tiszteletreméltó gyűlés előtt szeretném kifejezni hálámat mindazért, amit a katolikus egyetemek ebben a tekintetben máris tesznek. Mennyi elkötelezettséggel, innovációval, bölcsességgel és törődéssel képviselitek az egyetem hármas küldetését: oktatást, kutatást és a közösségi felelősségvállalást! Ezért igazán hálás vagyok. A segítségeteket is kérném. Arra kérlek benneteket, hogy történelmének ebben a pillanatában segítsétek az Egyházat, hogy rávilágítson a legmélyebb emberi törekvésekre azáltal, hogy betekintést és megértést kínál, valamint a hitből fakadó „remény értelmét” (vö. 1.Pét 3,15). Ezzel segítve az Egyházat abban, hogy magabiztosan kezdjen párbeszédet korunk nagy kérdéseiről. Segítsetek lefordítani egy kulturálisan, valamint új generációk és új idők felé nyitott nyelvre a keresztény hagyomány gazdagságát; azonosítani a gondolkodás, a tudomány és a technológia új határait, és kiegyensúlyozottan és bölcsen közelíteni hozzájuk. Segítsetek nekünk, hogy generációk közötti és interkulturális szövetségeket építsünk közös otthonunk védelmére és gondozására, az egységes ökológia látásmódjával, és ily módon hatékonyan válaszoljunk a föld kiáltására és a szegények könyörgésére.

Kedves barátaim, egyetemeitek számos kápolnájában ott van a Szűzanya, a Bölcsesség Székének képe. Arra kérlek benneteket, hogy szeretettel elmélkedjetek ezen, és tartsátok rajta a tekinteteteket. Mi a Bölcsesség Anyjának titka? Azt jelenti, hogy elhozza nekünk Jézust, Isten Bölcsességét, aki felkínálja a tudásra irányuló minden törekvés irányításának szabályait. Nézzetek Mária szívére, hogy kísérhessen titeket, tudományos közösségeiteket és jövőbeli terveiteket. Szívélyes áldásomat adom rátok, és kérlek, ne felejtsetek el imádkozni értem.”

Fotó: IFCU, Vatican Media