Genius Loci – beszámoló

2018. október 12-13-án került sor Főiskolánkon a genius loci műhely konferenciára és pedagógiai szakmódszertani továbbképzésre. A cím és a témaválasztás az idén ötven éve elhunyt Hamvas Béla gondolataira utal, aki „Az öt géniusz” című munkájában élesen elkülönítette egymástól a tereket, mint mérhető, geometriai, földrajzi illetve építészeti morfológiát és a hely szellemét, mely művészi kvalitás: „A tér mindig geometriai ábra. A hely mindig festmény és rajz, és nincs belőle több, mint az az egy.” És persze irodalom, költészet és próza.

Az első napon irodalmárok, építészek és szociológusok párbeszéde zajlott. Miközben a szociológia és az építészettudomány élesen elkülöníti egymástól a tér és a hely fogalmát, az irodalom számára nincsen tér hely nélkül, egészen pontosan nincsen olyan tér, amelynek ne lenne többlet jelentése, érzelmi töltete. Egy másik érdekes vitapont a helyek születése körül bontakozott ki. Petőfi például már a 19. század negyvenes éveiben már leírta azt a modern nagyvárosi élményt, amely építészeti és szociológiai értelemben csak jó fél évszázad múltán lesz valóság Budapesten. Máskor viszont az építészet technikai fejlődése hozott létre olyan nagyvárosi környezetet, amelynek elemei, a gangtól, a liften át a lichthofokig az úgynevezett „urbánus” irodalom kedvelt metaforaivá váltak. A tanácskozás eredményei 2019 folyamán kötetben is megjelennek majd, a Térformák – Társadalomformák építészetszociológiai sorozat részeként, szakmailag együttműködve a Magyarország Felfedezése szociográfiai sorozattal és a Fiatal Írók Szövetségével.

A második nap a pedagógiai munkáról szólt. Baksa Brigitta a főiskola oktatója segítségével a részvevők épületek önéletrajzát írták meg, asszociációs technikákat sajátíthattak el, majd miközben elkészítették egy-egy váci műemlék modelljét, a csoportdinamika működését is reflektálhatták. Délben a Miklós utcai épület folyosóján már egy „makett városban” sétálhattak a részvevők. Az épített környezet oktatásának módszertanáról és a honismeret kapcsolatáról Baksa Brigitta a Szociálpedagógia soron következő számában bővebb tanulmányt is közöl majd.

A második blokk az irodalomról szólt, egészen pontosan a mai kortárs gyerekirodalom város és faluképéről. Szekeres Nikoletta, a téma egyik legjobb ismerője végigkalauzolta a részvevőket a mai, ugyancsak színes kínálaton. Különös paradoxon, hogy miközben egyik oldalról állandó a panasz a nem olvasó gyerekekről, a másik oldalon valóságos gyerekirodalmi reneszánszt láthatunk. Elsősorban Budapesten, mivel itt él az a jellemzően középosztálybeli fogyasztói réteg, amely fontosnak tartja gyerekének irodalmi nevelését. A könyv azonban akkor töltheti be a kultúraközvetítő szerepét, ha mindenkihez szól. A kortárs gyerekirodalom rendkívül széles palettája ebben segíthet. Mert a mai témákról, mai nyelven szóló könyvek olyan gyerekeket is megszólíthatnak, akik otthonról nem hozzák magukkal a klasszikusok szeretetét, általában nem látnak otthon könyveket. Kollár Árpád József Attila díjas költő és Jeney Zoltán író, műfordító meséi is ilyenek lehetnek. A szakmai nap utolsó két előadója a gyerekkönyv írás műhely titkaiba engedett betekintést. A „Völgy, írta Tárkony” a valóságban nagyon is költői munka, tele nyelvi játékokkal, elgondolkodtató áthallásokkal, melyet a jó gyerekirodalom sajátosságaként ért gyerek is, felnőtt is, persze más-más módon. Jeney Zoltán Rév Fülöp figuráját pedig irodalomtörténeti kutatásai ihlették, a középkori lovagregények, amelynek mintájára alkotta meg a Balaton e szerethető figuráját.

A kétnapos főiskolai rendezvény a Magyarország Felfedezése Alapítvány szervezésében, a Fiatal Írók Szövetségének közreműködésével, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósulhatott meg.