A végidőről elmélkedtünk idei teológiai konferenciánkon

 In Hírek

 

Idén február 24-én rendeztük meg mostanra hagyományosnak számító teológiai konferenciánkat “A végidő teológiája” címmel.

Két szekcióban nyolc izgalmas előadást hallgathattunk meg a témában, amelyek végén a közönség kérdései is teret kaptak, majd kerekasztal-beszélgetés formájában teljesedett ki a szakmai eszmecsere.

Dr. Monostori László az eutanázia megítélését járta körül katolikus szempontból, majd dr. Lengyel Zsolt a Katolikus Egyház boldoggá és szentté avatási eljárásait mutatta be nekünk. Dr. Juhász Pál Balázs a Miatyánk egyik kérésének eszkatologikus olvasatában segített elmélyülnünk, végül pedig dr. Barsi Balázs elmélkedését hallgathattuk meg kezdetről és végről.

A közösen elfogyasztott szendvicsebéd után a délutáni szekcióval folytattuk, amelyet dr. Lovassy Attila “A Bárány lakomája – Jézus áldozata mint a végidő kezdete” című előadása nyitott meg. Dr. Varga Péter András az eszkatologikus reményeket fejtegette az „anonim keresztények” és az „új pogányok” idején, dr. Orosz Gábor Viktor a transzhumanizmus témájába vezetett be minket a keresztény eszkatológia mérlegén, Kondorosi Noémi pedig Svéd Szent Brigitta misztikus látomásaiba adott nekünk betekintést.

Köszönjük a gondolatébresztő előadásokat, valamint a konferencia résztvevőinek az érdeklődő figyelmet és az inspiráló kérdéseket, amelyek szintén előremozdították az értékes szakmai diskurzust!

A konferenciáról további képek megtekinthetők Facebook oldalunkon.

 

Fotó: Nagy Sándor

Recent Posts
Széchenyi