Lezárult a Nemzeti Tehetség Program – Természettudomány 2020-2021.
Főiskolánkon 2021 novemberében zárult a Nemzeti Tehetség Program támogatásával megvalósított, NTP-FKT-20-0001 számú programsorozat, amelynek fő célkitűzése a gyermekkori természettudományos megismerés és gondolkodás megalapozását támogató pedagógiai kutató és fejlesztő tevékenység támogatása volt.
A Természettudományos nevelési kutatóműhely szervezésében megvalósított tevékenységeken főiskolánk másod- és harmadéves tanító és mentálhigiéné szakos hallgatói vettek részt. Az előkészítés 2021 februárjában kezdődött, szemléltető eszközöket, modelleket, játékos feladatlapokat készítettek diákjaink. A tanítás-tanulás folyamatát támogató eszközök önálló megalkotása mély beleélést, kreativitást, a megértési folyamat minden lépésének alapos végiggondolását igényelte. Az eszközök, játékok, ötletek kipróbálására 2021 júniusában és októberében került sor, két váci általános iskola több mint száz diákját és tizenkét pedagógusát láttuk vendégül alkalmainkon.
„A teremtett világ felfedezése” programsorozatban a váci Karolina Katolikus és a Juhász Gyula Általános Iskola diákjai megismerhették a Schuszter Konstantin tér hárs- és bükkfáit, a Miklós tér virágos növényeit, kísérleteztek prizmával felbontott fénysugarakkal, megfigyeléseket végeztek csillagórával, az informatika szaktanteremben kipróbálták a földi légkör időjárás jelenségeinek digitális modelljeit és a Miklós tér udvarán tavasszal felállított fémből készült földgömböt. Ez utóbbin kijelölték Vác város helyét is. A program közel negyven hallgatója másfél év kényszerű távollét után június elején személyesen találkozhatott főiskolánk tanáraival és egymással.
Hallgatóink értékelése szerint a megfigyelési és kísérleti eszközök, a csillagászati és földmodellek alkalmazása, a szabadban megtartott kiscsoportos foglalkozások újszerű feladatot jelentettek, támogatták pedagógus pályára való felkészülésüket. A tervezés, a felkészülés tág időkerete, a tartalmi és módszertani elemek tervszerű átgondolása, a személyre szabott fejlesztés a kutató műhely főiskolai oktatói számára is kihívást jelentett.
A program keretében valósult meg a Biblia növényei című, a Bibliában fellelhető jelentősebb és szimbolikus növényekről szóló kiállítás. Ennek létrehozásában közreműködött a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert, a Váci Székesegyházi Kincstár és Egyházmegyei Gyűjtemény és a Váci Egyházmegyei Könyvtár számos szakembere. A posztereken bibliai idézetek és a Váci Székesegyházi Kincstár és Egyházmegyei Gyűjtemény műkincseinek számos felvétele, eredeti helyszíni fotók és Csapody Vera akvarelljei is láthatók. A kiállítás szeptember végéig a Főiskolán, majd a váci Piarista gimnáziumban volt megtekinthető.
A pályázat keretében megvalósult programokról számos rádió- és televíziócsatorna készített műsort.