Árvácska Együttes adventi műsora a váci Székesegyházban

 In Hírek, Rendezvény-beszámoló

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola meghívására Vácra érkezett a csíksomlyói Csibész Alapítvány neveltjeiből verbuválódott Árvácska Együttes.

A Főiskola egész évben kapcsolódott a Család éve 2018. országos rendezvénysorozathoz.  Ennek keretében az életciklushoz igazodó előadások megtartására került sor, melyre szeretettel hívtuk a környező települések lakóit is. Kellő számú érdeklődőket színvonalas előadások várták.

A rendezvénysorozat záró eseménye volt az Együttes szereplése.

Az Alapítványról és az Együttesről Kammerer Ágnes (Csibészek Fiatalokat Támogató Alapítvány kuratóriumi elnök) így mesél:

A Csibész Alapítvány vezetője Gergely István, Tiszti, már 1987 óta karolja fel Csiksomlyón és környékén a rászoruló gyermekeket, családokat, leányanyákat, időseket, elesetteket.  Jelenleg 30 otthonban kb. 200 gyermek, fiatal és felnőtt kap ellátást, támogatást.

Ezek a gyermekek és fiatalok igen nehéz körülmények közül jönnek, mindenkinek más a története, de sorsuk hasonló. Ebben az új környezetben, ebben kis közösségben találnak otthonra, melegségre, szeretetre. Közösen sokat tesznek saját környezetük szebbé tételéért, a mindennapi munkálatokat együtt, jókedvűen végzik. Ugyanakkor iskola után jut idő a játékra, sportra, zenére, néptáncra, kézi munkára, egyszóval az életre való felkészülésre.

Nevelésünk célja megegyezik Domokos Pál Péter, néprajzkutató, tanár jelmondatával, amit az Ezer Székely Leány találkozóra fogalmazott meg 1931-ben: „Hitében erős, erkölcsében tiszta, önazonosságában szilárd ifjúságot akarunk”.

Tisztinek köszönhető, hogy létrejött egy olyan közösség, ahol a gyermekek „pótcsaládot” tudhatnak maguk mögött, ahová mindig visszavárják őket, ahol nyugodtan hajthatják álomra fejüket.

Az Árvácska együttes évek óta turnézik az anyaországban, ahol a különböző városok és szervezetek meghívottjaként be tud mutatkozni és megköszönni azt a sok jóságot és szeretetet, amit egész év során tapasztal. Hálásan köszönjük vendéglátóinknak és mindazoknak, akik bármit hozzátesznek ahhoz, hogy neveltjeink gyerekkorát, fiatalságát gondtalanabbá, vidámabbá tehessük.

Decemberben 5 nap alatt 7 fellépésük volt: Sándor Palotában, az Országházban, Budapesten és több vidéki városban, illetve itt Vácon.

A váci szállásukról, ellátásukról és programokról az Apor Vilmos Katolikus Főiskola gondoskodott. A Püspöki Palotában Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök  fogadta a gyerekeket és közös énekléssel tették mindenki számára emlékezetessé a találkozást.

Este a székesegyházi fellépésükkel minden ember szívét megdobogtatták.

Ezúton is köszönjük az Alapítvány vezetőinek, hogy elfogadták meghívásunkat!

Recent Posts
Széchenyi