Aporpédia
 

Fontos információk és leírások gyűjteménye hallgatók számára.
Frissítve: 2024.08.22 – 12:14

A Tanulmányi Osztály foglalkozik a hallgatók ügyeivel, a beiratkozástól egészen az oklevél kiállításáig. Minden tanulmánnyal kapcsolatos ügyhöz (pl. jogviszony igazolás, tárgyfelvételi kérdések, diákigazolvány, szakmai gyakorlat…stb.), illetve képzéshez külön ügyintéző tartozik, akiknek az elérhetőségét megtalálja a honlapon az Intézményünk -> Szervezeti egységek -> Tanulmányi Osztály menüponton belül.


Kérjük, hogy minden hallgató kérdés és ügyintézés esetén a szakjához tartozó tanulmányi előadóval vegye fel a kapcsolatot!

A legfontosabb dolog az, hogy be kell iratkozni a Főiskolára, majd regisztrálni a Neptun rendszerben a megadott határidőig. A beiratkozás minden esetben személyesen zajlik!

A beiratkozás egyszer történik meg a tanulmányok alatt, a bejelentkezést minden félévben meg kell tennie a hallgatónak az aktuális hirdetmény szerint.

A Neptun egy úgynevezett Egységes Tanulmányi Rendszer (ETR), amin keresztül főiskolai ügyei nagy részét intézheti. Itt kell felvenni a tantárgyakat, a vizsgákat, itt fizetheti be a különböző eljárási díjakat.

A Neptun rendszert itt találhatja meg (vagy a honlapon fent a Neptun gombnál):
https://neptun.avkf.hu/hallgato/login.aspx

Az azonosítóhoz a Neptunkódot kell beírni, a Jelszóhoz pedig legelső belépéskor egy “Ne” szótag után a születési dátumot egybeírva, pontok nélkül elválasztva (pl. Ne19880520).
Ha korábban már hallgatónk volt és nem emlékszik a jelszavára, akkor írjon a tanulmányi előadójának, aki újat fog küldeni.


Kiemelten hasznos linkek:

Fontos!

A hallgató köteles használni a Neptun rendszert jogviszonyának aktív vagy passzív státuszára tekintet nélkül – folyamatosan figyelemmel kísérni az abban általában, illetve kifejezetten részére közzétett Főiskolai információkat, közleményeket. A Neptunban kiküldött üzenetek hivatalos üzenetnek számítanak, az üzenetek el nem olvasása nem mentesíti a hallgatót a teendői elmulasztása alól!

Az adott félévre vonatkozó határidők felkerülnek a honlapra, melynek nyomon követése, a tájékozódás a hallgatónak feladata és kötelessége. A határidők elmulasztása késedelmi pótlék megfizetését vonja maga után. A hallgató ügyének elintézése során a hallgató részére irat elektronikusan minden szűkítő korlátozás nélkül kézbesíthető. Az ezt követő ötödik napon a határozat vagy tájékoztatás kézbesítettnek minősül. 

A személyes adatok megadása a Neptun rendszerben a hallgató kötelessége! Ezeket a Neptunon belül a Saját adatok -> Személyes adatok menüponton belül találhatja meg, ahol középen az “Adatmódosítás” gombbal tudja módosítani.

 

Az alábbi adatokat statisztikai, valamint az Oktatási Hivatal felé beküldendő adatok miatt szükséges megadni:

 – Adóazonosító

 – TAJ

 – Személyi igazolvány száma

 – Bankszámlaszám

Tájékoztatjuk Önt, hogy az adatok kitöltésével büntetőjogi felelősséget vállal azok érvényességére és pontosságára. Bárminemű változást a hallgató 8 napon belül köteles bejelenteni.

Diákigazolványt minden Aporos, aktív jogviszonyú hallgató igényelhet. Diákigazolvány-érvényesítő matricát pedig csak aktív státusszal rendelkező hallgatók kaphatnak.

A diákigazolvány-igénylésének több lépése van:

  • Az Okmányirodában vagy Kormányablakban egy NEK (Nemzeti Egységes Kártyarendszer) azonosítót igényel.
  • A NEK kóddal lehet elindítani a Neptun rendszeren keresztül a diákigazolvány igénylését. Fontos, hogy minden adat pontosan szerepeljen rajta!
    Amennyiben nemrég megváltozott a lakcíme vagy a viselt neve, úgy fontos, hogy ezek az adatok a Neptun Rendszerben lévő adatokkal is egyezzenek.
    A NEK adatlapot nem kell leadni, de ellenőrzés vagy adategyeztetés céljából a Tanulmányi Osztály bekérheti!
  • Diákigazolvány igényléshez a Neptunban az Ügyintézés -> Diákigazolvány igénylés menüpontot kell választani. A másodlagos intézmény mező kitöltése csak akkor szükséges, ha másik felsőoktatási intézmény hallgatója is egyben, vagy intézményen belül képzése, vagy képzései több telephelyen (városban) folynak, és ezt kéri feltüntetni az igényelt diákigazolványon. 
  • A másodlagos intézmény kódja a Budapesti Campus esetén F03623, ezt be kell írni! Az elsődleges kód automatikusan megjelenik.
  • Az elkészült diákigazolványokat az Oktatási Hivatal a főiskola székhelyére postázza. Minden hallgató, akinek megérkezett a diákigazolványa értesítést kap, hogy átveheti.
  • A diákigazolvány elkészültéig ideiglenes diákigazolvány kérhető a Tanulmányi Osztályon, mely 60 napig érvényes. Hallgatói jogviszony-igazolás NEM helyettesíti a diákigazolványt, vagy az ideiglenes diákigazolványt!

Diákigazolvány-matricák érvényessége:

  • Őszi (páratlan) féléves matrica következő év március 31-ig használható.
  • Tavaszi (páros) féléves matrica adott év október 31-ig használható.

A beiratkozási lapon minden hallgató aláírta, hogy a Tanulmányi- és vizsgaszabályzatot megismerte és magára nézve kötelezőnek fogadja el. A TVSZ. tartalmazza az összes tanulmányi eseményt, amellyel a képzése alatt találkozhat, így kiemelten fontos ennek ismerete!

A főiskola honlapján megtalálhatóak a szabályzatok az Intézményünk -> Szabályzatok, dokumentumok, közérdekű adatok menüponton belül.

A mintatanterv vagy más néven tantervi háló a képzés legfontosabb információit tartalmazza. Nagyon fontos, hogy a tantárgyakat a mintatanterv szerint kell felvenni és nem az órarend szerint! Minden hallgatónak a saját mintatanterve szerint kell haladnia, amelyet a Neptun rendszerben is nyomon követhet.

Önre mindig az a mintatanterv vonatkozik az adott szakon, amelyik a beiratkozásának félévében az aktuálisan elérhető legújabb verzió volt.
Pl. Csecsemő és kisgyermeknevelő szakon 2024.09.01-én beiratkozott hallgatók a 2023/24-től beiratkozott hallgatók számára elérhető mintatantervet használja, akkor is, ha a későbbiekben újabb mintatanterv lesz elérhető.

A Neptunba belépve a Tárgyak -> Tárgyfelvétel menüponton belül láthatja a jobb oldali szűrésnél, hogy melyik mintatanterv van Önhöz rendelve (a mellékelt képen egy részlet látható ebből):


Bizonyos mintatantervekhez egyedi, a képzéshez tartozó tantárgyakat is fel kell venni:

  • Óvodapedagógus szakon: kötelezően választható tárgytömbök
  • Szociálpedagógia/Katekéta-lelkipásztori munkatárs/Neveléstudomány/Csecsemő- és kisgyermeknevelő szakon: specializáció
  • Tanító szakon: műveltségterület, kötelezően választható tárgytömb
  • Szabadon választható tárgyak: minden mintatanterv alján szerepel, hogy ezen tárgyakból hány kredit értékben kell teljesíteni a tanulmányok végéig. Egy szabadon választható kurzus minden esetben 2 kreditet ér. A meghirdetett tárgyak listáját az Órarend menüponton belül találhatja meg, de alapvetően minden intézményi tárgyat felvehet szabadon választhatóként, ami az Ön mintatantervében nem szerepel és nem ütközik a kötelező óráival. 

A hallgató akkor mehet záróvizsgázni, ha a mintatantervében szereplő összkreditértéket teljesítette.

Lehet több kreditet is teljesíteni, de ha a teljesítendő kreditérték 10%-át meghaladja (például 180-nál 18-at), akkor a többlet kreditekért fizetni kell.

A mintatanterveket az alábbi menüponton keresztül tudja elérni: https://avkf.hu/mintatantervek

Ahhoz, hogy tantárgyat vegyen fel a Neptun rendszerben, előbb aktiválni kell a félévét. 

Ezt a Neptunon belül az Ügyintézés -> Féléves regisztráció (beiratkozás/bejelentkezés) menüponton keresztül teheti meg.

 

Csak aktív félév esetében tudnak tantárgyat felvenni!

 

Hogyha aktív a féléve, akkor a Neptunon belül a Tárgyak -> Tárgyfelvétel menüpontot kell kiválasztania.

A tantárgyakat a mintatanterv alapján kell felvenni, majd ezt követően ellenőrizni is. Mindig azokat a tárgyakat vegye fel, ami az adott félévre szól!

Részlet egy mintatantervből:

A felvett tárgyak ellenőrzésénél érdemes összevetni az órarendben szereplő adatokkal is. 

Szakdolgozati / diplomamunka kurzusok, valamint intézményi gyakorlatok NEM szerepelnek az órarendben, így ezekről sem szabad megfeledkezni! 

A hallgató haladhat a mintatanterv szerint, de lehetséges egyéni ütemezés is. Az egyéni ütemezésben a hallgató, betartva az előtanulmányi rendet, eltérhet a mintatanterv kurzusainak időrendi sorrendjétől, az adott félévben a mintatanterv szerinti kurzusok és a kreditek számától. A hallgató csak az adott félévben meghirdetett tárgyakat illetve kurzusokat veheti fel (a mintatanterv szerint az őszi félévben a páratlan számú, tavaszi félévben a páros számú tárgyak kerülnek meghirdetésre).

Amennyiben egy tárgyhoz több szak kurzusa is hozzá van rendelve, fontos ellenőrizni, hogy a szaknak megfelelő kurzusba jelentkezett-e be! Ezt a kurzuskódban lehet látni, amiben általában szerepel a tagozat, az évfolyam, valamint a képzés (vagy képzések) rövidített neve.

Részlet egy több csoportra osztott kurzusról (itt pl. az elméletet kötelező felvenni, mellette vagy az 1., vagy a 2. gyakorlati kurzust):

 

Lehetőség van arra is, hogyha egy bizonyos tárgyból a hallgató nem teljesíti a vizsgát, akkor azt a következő félévére halasztja, ezek az úgy nevezett „csak vizsgás kurzusok”. Ebben az esetben is fel kell venni a tárgyat a Neptun rendszerben! Ugyanakkor a Tanszék felé szükséges jelezni a meghirdetési kérelmét. 

Az egyes tanszékeket egy-egy tudományterülethez tartozó szakok, szakcsoportok oktatói képezik. A tanszékeken tanszéki előadók koordinálják a kurzusok és vizsgák meghirdetését, bővítését, valamint a hallgatók és az oktatók közötti kapcsolattartást.

Elérhetőségük a honlapon az Intézményünk -> Tanszékek menüpontban található.

Tanszéki előadói elérhetőségek:

Reitinger Róbertné
E-mail: reitingerne.zsoka@avkf.hu

Jankovicsné Horváth Veronika
E-mail: jankovicsne.veronika@avkf.hu

László Iringó
E-mail: laszlo.iringo@avkf.hu

Az előadáson a részvétel csak akkor kötelező, ha ez a tantárgyleírásban szerepel. Ha az előadáson a részvétel kötelező, azt az oktatónak ellenőriznie és dokumentálnia kell (jelenléti íven), és azt a következő félév végéig meg kell őriznie. A tantárgyleírásokban rögzíteni kell az aláírás feltételét (hiányzások maximális száma, beadandó munka, stb.)

A gyakorlaton/szemináriumon a részvétel és a gyakorlati követelmények teljesítése kötelező. A gyakorlaton való jelenlétet az oktatónak egyértelmű módon ellenőriznie kell, és nyilván kell tartania, a dokumentumot a következő félév végéig meg kell őrizni.

A követelményeket, feltételeket a tematika rögzíti, azok teljesítésének mikéntjeit, az ismeretek ellenőrzésének rendjét, a tematikát, a kötelező és az ajánlott szakirodalmat, valamint a félévközi teljesítések pótlásának lehetőségét az első órán ismertetni kell, és a honlapon közzé kell tenni. Az órán való részvétel önmagában a kredit megszerzéséhez nem elegendő. 

Az aktuális félév órarendjei a honlapon és a Neptunban is elérhetőek. Fontos, hogy mindig nézze a honlapon elérhető órarendet is!

A Neptunban található órarend “másodlagos”, így minden esetben a honlapon lévőt nézze, mert az biztosan aktuális! Az órarendet a honlapon a Hallgatóknak -> Órarend menüponton belül tudja elérni.

Azon tárgyak esetében, amelyeknél csoportbontás van, fontos arra figyelni a tárgyfelvételkor, hogy amennyiben az egyik kurzusból például az 1-es csoportot vette fel, úgy a többi kurzusból is az 1-es vagy páratlan számú (pl.: 3-as) csoport legyen felvéve, így biztosan nem lesz ütközés az órarendben (hacsak bizonyos tantárgyak esetében nem kapott erre külön útmutatást).

A szabadon választható kurzusok esetében előfordulhat az óraütközés, így olyan kurzust válasszon, amely nem ütközik a kötelező tárgyaival. Bizonyos szabadon választható kurzusoknál az órarendi információk sehol se szerepelnek, mivel a tárgyfelvételi időszak végén az oktató egyeztet a hallgatókkal, és közös megegyezés alapján kerül megtartásra a tantárgy.

A szakmai gyakorlat a pedagógusképzés egyik tanulmányi területe, iskolában, óvodában, bölcsődében vagy más oktatási-nevelési intézményben, szociális illetve egészségügyi intézményben végzett, rendszerezett, gyakorlati tapasztalatszerzés a nevelő-oktató munka megfigyelésével, irányított vagy önálló végzésével.

A szakmai gyakorlatok lehetnek belső vagy külső (egyéni) gyakorlatok.

A belső gyakorlatok helyszíne a Főiskolával szerződésben álló, szakmailag együttműködő és az adott szaknak megfelelő intézmények. Ezek a gyakorlatok általában csoportos jellegűek és minden esetben a főiskola felelős munkatársa szervezi a hallgatók beosztását.

Az egyéni gyakorlatok helyszíne a hallgató által egyénileg választott, a gyakorlati képzési útmutatóban a tantárgynak megfelelően ismertetett szakmai tartalom alapján választott intézmény.

A hallgatók gyakorlatukat mentor irányításával végzik. Az egyéni gyakorlatokhoz szükséges dokumentumok megtalálhatóak szakonként, gyakorlatonként a Főiskola honlapján a Hallgatóknak -> Gyakorlatok menüponton belül. A gyakorlat elvégzésének igazolására minden esetben szükséges ezen dokumentumok megléte. A hallgató szakmai gyakorlatait a tantervben szereplő számonkérési forma szerint kell értékelni. Csak az a gyakorlati tárgy értékelhető, amit a hallgató a teljesítés félévében a Neptunban felvett. Korábbi félévben teljesített gyakorlat későbbi félévben nem értékelhető.

A vizsga (más néven kollokvium) lehet írásbeli vagy szóbeli. A vizsga fajtáját a vizsgakövetelménnyel együtt az oktató a tárgytematikában feltünteti a félév elején. Az aláírás megszerzésének feltételeit szintén az oktató határozza meg a félév elején.

Vizsgára csak akkor lehet jelentkezni, ha az oktatói aláírás megvan az adott tantárgyból. A vizsgaidőpontokat a Tanszék hirdeti meg a Neptunon, konkrét létszámmal. Vizsgázni csak akkor mehet, ha a Neptunon keresztül feljelentkezik a vizsgára. Legkésőbb a vizsgát megelőző nap 12 óráig lehet új vizsgaidőpontra jelentkezni vagy vizsgajelentkezést visszavonni. Amennyiben a hallgató nem jelenik meg a felvett vizsgaidőponton, a Neptunba ez bekerül, jegyet nem kap, de egy vizsgalehetőség elúszik. Egy vizsgára adott vizsgaidőszakban maximum háromszor lehet jelentkezni. Ha harmadik próbálkozásra sem sikerül a vizsga, akkor csak a rákövetkező félévben lehet felvenni a kurzust „csak vizsgásként”, ilyenkor az előző félévben megszerzett aláírás megmarad, órára járni, tárgyat teljesíteni nem kell, csak vizsgázni. Ha a következő félévben sem sikerül teljesíteni a tantárgyat, akkor a következő utáni félévekben a tárgyat újból le kell hallgatni.

A műveltségterület (vagy Választható Műveltség Terület, VMT) azt a tantárgycsoportot jelenti, amelyet tanítóként az általános iskola 1-6. osztályában taníthat. A műveltségterületi tárgyak oktatása a negyedik félévben indul, három féléven keresztül. Nemzetiségi szakirányos hallgatóknak nem kell műveltségterületet választaniuk. Egy hallgatónak a főiskola egy műveltségterület teljesítését biztosítja a képzési és kimeneti követelmények alapján. A levelező tagozatos hallgatóknak lehetőségük van a nappali tagozatos műveltségterületek közül is választani, amennyiben az óralátogatást meg tudják oldani.

A VMT felvételéről részletes tájékoztatást a honlapon a Hallgatóknak -> Tájékoztatók menüponton belül lévő „Általános tájékoztatók” között, vagy az alábbi linken találhat.

A kérvényeket a honlapon a Hallgatóknak -> Kérvények menüponton belül lehet elérni.

Itt aszerint vannak felsorolva a különböző kérvények, hogy a főiskola melyik szervezeti egységéhez kell őket benyújtani. A nem elektronikus kérvényeket kérjük a felvi@avkf.hu email címre megküldeni!

A kreditátvitelről részletes információt a kérvényeknél lévő tájékoztatóban, vagy az alábbi linken keresztül olvashat.

A kreditátvitel folyamán kérelmezett tárgyakat a Neptun rendszerben kell felvenni (amennyiben az előfeltételi rendszer ezt engedi) és a kérvény elbírálásáig az adott kurzusra a hallgatónak be kell járnia.

1) Egy adott ismeretanyag elsajátításáért egy alkalommal adható kredit (tagozattól függetlenül). A hallgatók kérelmére el lehet ismerni azokat a kurzusokat, amelyekből kötelezettségét másik felsőoktatási intézményben, illetve másik iskolarendszerű felsőfokú, felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben, szakirányú továbbképzésben teljesítette, amennyiben az elismerés feltételei teljesülnek.

2) Az elismert tanulmányi teljesítmény a Főiskola tantervi követelményének a kreditértékével kerül bejegyzésre a tanulmányi rendszerbe, a megszerzett érdemjegy a tantárgy elismerésekor nem módosul. Szabadon választottként elismert tantárgyak kreditértéke 2 kredit, kivéve az Erasmus mobilitáson részt vevő hallgatókat (TVSZ 3. számú melléklet).

3) Az elismerésről az illetékes tantárgyfelelős írásbeli véleménye alapján a Kreditátviteli Bizottság dönt. Amennyiben a kérelmező más felsőoktatási intézményben teljesítette a kurzus követelményeit, a felmentés engedélyezéséhez szükséges igazolt dokumentumok beszerzéséről (tantervi követelmények, tematika, stb.) előzetesen a kérelmező gondoskodik.

4) A kreditátviteli eljárásban teljesítettként elismert tanulmányi egységek együttes kreditértéke nem lehet több az adott szak képzési és kimeneti követelményeiben meghatározott, a diploma megszerzéséhez szükséges összkreditérték kétharmadánál. A képzés összkreditértékének harmadára vonatkozó teljesítési kötelezettséget nem kell alkalmazni ugyanazon képzési terület szerinti szakra átvett hallgató és ugyanazon szakra felvett korábbi hallgató esetében. A teljesített tárgy csak akkor ismerhető el, ha az adott szakon előírt és vele egyenértékűnek tekintett tantárgy között az összevetett tudás legalább 75%-ban megegyezik és az erre irányuló kérelmet a Kreditátviteli Bizottság elfogadta.

5) A bármely okból lefolytatott kreditátviteli eljárás során a munkatapasztalattal megszerzett ismeret igazolására a Kreditátviteli Bizottság figyelembevételével – követelményeket fogalmazhat meg. A szakfelelős véleményének a munkatapasztalat alapján beszámítható kreditek száma legfeljebb 30 lehet.

a) Tanító szakos hallgatók esetében a munkatapasztalat elismertetése nem vonatkozhat csoport előtti tanítási gyakorlatokra. Egyéni tanítási gyakorlat esetében is csak abban 18 az esetben fogadható el, ha az intézményi igazolásban egyértelműen szerepel az aktuális gyakorlat megjelölt tantárgyainak teljesítése.

b) Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési kreditelismertetés esetén a csecsemő- és kisgyermeknevelő alapképzési szakra legfeljebb 93 kredit ismertethető el a hivatalos ekvivalenciatáblázat alapján.

c) Óvodapedagógus szakos hallgatók esetében az egyéb munkatapasztalat nem ismerhető el óvodai bemutató gyakorlatként. 

Minden hallgatónak van egy Neptun-beli gyűjtőszámlája, amire általa meghatározott pénzösszeget tölthet fel. Ehhez a főiskola Neptunos számlájára kell utalni az összeget (a számlaszám: 10700323-67353264-52000001), a közlemény rovatba pedig kötelezően fel kell tüntetni az adatainkat az alábbi módon: “NK-Saját Neptunkód, Név”.

Tehát ha Kovács Béla, akinek Neptunkódja PLR123 utalni akar a gyűjtőszámlára, akkor a közlemény rovatba azt fogja beírni, hogy: NK-PLR123, Kovács Béla

Fontos, hogy ilyen átutalás nem azonnal történik, átfutása 2-3 munkanap!

Tehát ha késedelmesen fizetnénk be egy tárgyfelvételt, akkor érdemes már jóval előre átutalni az összeget, hogy az mihamarabb megjelenjen a gyűjtőszámlán. A gyűjtőszámlára érkező összegről Neptun üzenetet kap a hallgató.

Kiemelten fontos, hogy attól, hogy a pénz a gyűjtőszámlára került, a tételkifizetés még nem történik meg!

A gyűjtőszámlára utalt összeg úgymond várakozó állásponton van, bármilyen Neptunos tételkifizetésre fel lehet használni. Tehát, pl. a gyűjtőszámlán 5.000 Ft van, és Késedelmes beiratkozási kérvényt adnánk le, aminek a díja 4.500 Ft, akkor ezt a tételt a Neptunban a hallgatónak kell kiírnia és az összeget lekattintania, csak így fog teljesülni a befizetés. Erről a Neptunból másnap egy bizonylat nyomtatható, amit a kérvényhez csatolni kell. Így a példánk alapján a gyűjtőszámlán 500 Ft marad további felhasználásra.

A Neptunban kétféle tételkiírási módszer létezik:

  • Intézmény által kiírt tételek:
    Ide tartozik az Önköltség összege, amit minden késedelmes bejelentkezési időszak végén, de legkésőbb félévtől függően szeptember végén / február végén ír ki a főiskola azon hallgatók számára, akik önköltséges státuszban vannak. Ha valaki több részletben vagy Diákhitellel fizetné a tandíját, azt a tételkiírást követően korrigálja a Gazdasági Osztály.
    Ide tartoznak még a különböző kollégiumi díjak is, amit a kollégisták számára ír ki az intézmény.
  • Hallgató által kiírt tételek:
    Ide tartoznak a különböző kérvények díjai, valamint a 3. sikertelen vizsga ismétlésére/sikeres vizsga javítására irányuló tételek kiírása is. A tételeket a Neptunon belül a Pénzügyek -> Befizetés menüponton belül, a fent található “Tétel kiírása” gombbal lehet létrehozni.

A kérvényekhez tartozó tételek kiírásakor ki kell választani azt, hogy “Szolgáltatási jogcím”, majd az adott félévet, végül a díj típusát (ez utóbbi általában a kérvényen is szerepel). Fontos, hogy tantárgyat nem szükséges megadni (kreditelismertetésnél és munkatapasztalatnál sem), a befizetésnél azt ellenőrzi az intézmény, hogy a megfelelő számú tétel került kiírásra és sikeres teljesítésre.

A javító vizsgákhoz az “Ismételt vizsgadíj”-t kell kiválasztani, majd az adott félévet, végül azt a tantárgyat amiből a javító vizsgát tennénk. Addig nem fog tudni vizsgára jelentkezni, míg ez a tétel kiírásra és befizetésre nem kerül!

Bármelyik befizetett tételről bizonylatot lehet nyomtatni, amik éjfélkor generálódnak le (vagyis ha a mai napon rendeztünk egy tételt, akkor arról már csak holnap tudunk bizonylatot letölteni). Ehhez az adott tétel sorában a jobb oldalt lévő + gombra kell kattintani, majd a “Bővebb” opciót választva a “Tétel adatai” jönnek elő, ahol lent a “Nyomtatás”-ra kell kattintani. Ez egy .pdf fájlt hoz létre, amin minden fontos információ szerepel, és ezt kell a kérvényekhez is benyújtani.

A főiskolai jogviszonnyal rendelkezőknek lehetőségük van diákhitel igénybevételére.

Két diákhiteltípus van:

  • Diákhitel 1:
    Szabadfelhasználású diákhitel, amely a képzési formától függetlenül minden 45 év alatti aktív jogviszonyú hallgatónak elérhető. Bármire felhasználható, legyen az megélhetés, lakhatás, képzési díj vagy a képzéshez szükséges kellékek. Ebben a formában csak havi 15, 21, 25, 30, 40, 50 vagy 70 ezer forint igényelhető. A felvett összeget a Diákhitel Központ a hallgató számlájára utalja, amelyet kérhet havi folyósításban és szemeszterenkénti átutalással is.

  • Diákhitel 2:
    Kizárólag képzési költségekre fordítható és önköltséges képzésben résztvevő hallgatók használhatják fel, tehát csakis a képzési díj rendezésére használható. Felvehető összegének maximuma az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj. A diákhitel ezen verziójánál maga a Diákhitel Központ egyenesen a főiskolának utalja az önköltségi díjat, tehát a hitel összegét.

Mind a kettő diákhiteltípusra érvényes, hogy törleszteni csak a hallgatói jogviszony megszűnését követően, de legkésőbb 45 éves korban kell megkezdeni.

További információkat és az igénylést itt találni: www.diakhitel.hu, www.diakhiteldirekt.hu, facebook.com/diakhitel

Diákhitel típustól függően a főiskola felé a hallgatónak kötelezettségei lehetnek, úgy mint:

  • Diákhitel 1:
    Ez a szabad felhasználású hitel. Amennyiben tandíjra használná fel, úgy egy nyilatkozatot kell beadni, miszerint a tandíj összegét a jóváírása után a lehető legrövidebb időn belül átutalja a főiskola Neptunos gyűjtőszámlájára. Utaláskor az összeget feltöltik a Neptun egyenlegre, ahonnan a kiírt tételt a rektorhelyettesi hirdetményben/utasításban megadott határidőig rendezi kell.

  • Diákhitel 2:
    Csak egy nyilatkozatot kell leadni a Tanulmányi Osztályra, jelezve, hogy a tandíj befizetése ilyen módon történik. A nyilatkozat a rektorhelyettesi hirdetményben/utasításban található meg.

A főiskolai tanulmányai alatt számos ösztöndíjjal találkozhat. Az ösztöndíjak többségére elsősorban nappali tagozatos hallgatók pályázhatnak.

Az ösztöndíjakat itt tudja elérni: https://avkf.hu/osztondijak

Önköltséges finanszírozási formáról állami ösztöndíjas finanszírozási formára történő átsorolás minden év júliusában történik, átsorolás kérvényezéséről előzetesen Neptun üzenetben értesítjük.

Átsorolásról és államilag támogatott félévekről az alábbi linken olvashat:
https://avkf.hu/atsorolas

Teljes nevén Hallgatói Önkormányzat, a főiskolán működő érdekképviseleti szervezeti egység, amelyet hallgatók irányítanak. Tagjait a hallgatók szavazás útján választják meg. Minden hallgató jelöltetheti magát. A HÖK rendszeresen szervez különböző rendezvényeket, mint pl. a Gólyatábor, a Gólyabál, a Főiskolai Napok és egyéb, a főiskola életéhez szervesen kapcsolódó programot.

Milyen ügyekben keressem őket?

  • Tanulmányi problémák megoldása, ügyintézése,
  • ösztöndíjak, szociális támogatások ügyintézése,
  • kollégiumi ügyintézés,
  • különböző kulturális- és sportprogramok szervezése,
  • általános tájékoztatás,
  • ötletek befogadása, toborzás.

Elérhetőségeik: https://avkf.hu/hok

A HÖK-nek saját Facebook oldala van, ahol minden fontos dologról értesülhet.
Facebook oldal elérhetősége -> https://www.facebook.com/avkf.hok

Széchenyi