TEGYESZ látogatás beszámoló

 In Hírek

Beszámoló a Gyermekvédelem kurzus hallgatóinak látogatásáról a Fővárosi Gyermekvédelmi Központ Területi Szakszolgálatában

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Gyermekvédelem kurzusának hallgatói 2017. december 11-én 11 órára érkeztek meg az Alföldi utcában lévő TEGYESZ épületébe, Tóth József tanár úr (Pedagógiai, Pszichológiai és Testnevelési Tanszék) vezetésével. Az előtér meleg, kellemes légkörű, tágas, ülőhelyekkel berendezett, mosdókkal biztosított terület volt. A falakon plakátokat láttunk, amelyeken például a Kék vonal, az OBDK és Bertók Tünde gyermekjogi képviselő elérhetőségei voltak feltüntetve. Amíg vártuk, hogy fogadjanak bennünket, Tanár úr az épületről és annak rendeltetéséről adott tájékoztatót. A vendéglátónk Lengyel Judit volt, aki jelenleg az örökbefogadási szolgálat munkatársa. A csoportszoba felé vezető úton általános információkat hallhattunk az intézményről és működéséről.

Az óvodai csoportszobában található egy melegítő konyha, mellette asztalok, egy másik helységben pedig a szabad játék és a foglalkozások helyszíne. A helyiség nem az óvodai csoportszobákat idézte, inkább lakásszerűen berendezett tér volt. A környezet sem olyan színes és modern, mint más óvodában: úgy láttuk, több részen szükséges lenne a felújítás. A látogatásunkkor tíz óvodáskorú gyermek lakott bent. Velük két fejlesztő pedagógus végzettségű óvodapedagógus, valamint gyermekfelügyelő asszisztensek foglalkoznak. A személyzet állandó létszámú, a hiányzásokat, a szabadságokat a csoportok közötti áthelyettesítéssel oldják meg a vezetők. Az óvodapedagógusoknak hatórás munkaidejük van, a délelőttös 8-14, a délutános 14-20 óráig van együtt a gyerekekkel. A napirend hasonlóan működik, mint a többi óvodában, annyi különbséggel, hogy a kijelölt napok (szerda, péntek, vasárnap) délutánjain látogatási idő van. A szülők csupán gyámhivatali határozattal látogathatják meg gyermeküket, az intézmény erre kijelölt helyiségeiben maximum három óra hosszra. Az óvodai csoportszobával egy folyosón vannak a gyermekek szobái, a két szobához egy vizesblokk tartozik. A szobákban kevés játék van, a berendezés főként az ágyak teszik ki. Ennek az az oka, hogy ide csak aludni járnak a gyermekek, a letisztultság pedig segíti a dolgozók munkáját az altatás során. Vannak olyan gyermekek, akiken tudnak segíteni az átmeneti otthonban, majd később a nevelőotthonokba kerülnek, nevelőszülői gondozásban vesznek részt. Ezekért a reményteli megoldásokért választják hivatásukat az itt dolgozók. A személyi állomány a hivatással járó nehézségek miatt eléggé fluktuál, van, aki csupán pár hónapig marad az intézményben, de aki marad, az többnyire évtizedig igyekszik jobbá tenni a gyermekek életét. A munkásságuk hatása abban is megfigyelhető, hogy a munkatársak között van olyan, aki gyermekkorában a TEGYESZ lakója volt.

Véleményem szerint minden pedagógus hallgatónak el kellene látogatnia ebbe az intézménybe, elsősorban azért, hogy hatékonyabban működjenek a szakmaközi konferenciák és a jelzőrendszer. Ezen felül azért, hogy példát vegyenek az itt dolgozó pedagógusokról és segítő szakemberekről, hiszen nehéz, de csodálatos munkát végeznek. Itt a gyermekek sorsa a tét.

Jónás Melitta Sára

Recent Posts
Széchenyi