Irodalmi teadélután az Aporon – Magyar költészet napja 2025
A magyar költészet napját az Apor Vilmos Katolikus Főiskola közössége egy összművészeti interaktív teadélutánnal ünnepelte 2025. április 10-én. Főiskolánk hallgatói, oktatói és dolgozói énekelték, szavalták, felolvasták kedvenc magyar költőik verseit. Hallhattunk többek között Petőfi, Juhász Gyula, Kosztolányi, Pilinszky, Weöres Sándor, Varró Dániel és Reményik költeményeket és voltak, akik saját verseikből is felolvastak a közönségnek. A hallgatók illusztrációs munkáiból kiállítást is láthattunk, valamint a helyszínen is lehetőség nyílt a rajzos alkotásokat létrehozni. Meghívott vendégünk Rusvay Balázs váci költő és magyartanár volt, aki magyar verseket és saját költeményeket olvasott fel. József Attila megzenésített verseit a közönség együtt énekelte, majd a vendégek által hozott sütemények és tea fogyasztása mellett kötetlen beszélgetéssel ért véget a rendezvény.
Köszönjük mindenkinek, aki eljött, szavakkal és zenével tisztelegve a magyar irodalom meghatározó alakjai előtt.
Fotó: Nagy Sándor