Katolikus középiskolák XVI. országos helyesírási versenye
2024. november 14-én rendeztük meg a Katolikus középiskolák XVI. országos helyesírási versenyét. Idén is az ország számos különböző pontjáról, tizenkilenc katolikus intézményből érkeztek a résztvevő diákok.
Az ünnepélyes megnyitót követően a versenyzők rögtön neki is láthattak a feladatlap megoldásának, amely a verseny hagyományaihoz illeszkedve tollbamondási, helyesírási és j-ly-os feladatokat tartalmazott. Ezalatt a résztvevő diákok kísérőtanárai Prof. Dr. Tamáska Máté rektorhelyettes előadását hallgathatták meg.
A közös ebédet követően idén is a Váci Bartók−Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és növendékei gondoskodtak a művészeti élményről egyórás koncertjükkel.
A verseny történetében ritka a holtverseny, de ezúttal kettő is kialakult az élmezőnyben.
A legjobb eredményt elért versenyzők
I. helyezettek:
Alföldi Anna (Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár)
Szuhai Ákos (Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika)
II. helyezett:
Bartha Zsófia (Piarista Gimnázium és Kollégium, Vác)
III. helyezett:
Hegedűs Anna Judit (Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Eger)
IV. helyezettek:
Révész Dorottya (Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, Nyíregyháza)
Varga Áron (Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium, Esztergom)
V. helyezett:
Verebély Levente (Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma, Pécs)
VI. helyezett:
Jamriskó Áron (Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, Budapest)
Sok szeretettel gratulálunk!
Fotó: Nagy Sándor