I. Aporos Doktorandusz Találkozó
Február 8-án nagy sikerrel rendeztük meg az első Aporos Doktorandusz Találkozót, ahol különböző doktori iskolákból gyűltek össze kutatók, akik valamilyen szálon kötődnek főiskolánkhoz – itt tanultak, akár már itt oktatnak vagy dolgoznak. Bemutatták emellett tudományos munkájukat már doktorált, illetve a még doktori tanulmányaik megkezdése előtt álló kutatók is.
A napot plenáris előadásokkal kezdtük, majd három szekcióba rendezve nyertünk betekintést igazán változatos kutatásokba. A találkozón fókuszba helyeztük a módszereket és az ezzel kapcsolatos dilemmákat, amelyek sok esetben kapcsolatot is teremtettek a téma terén esetlegesen egymástól távol álló kutatások között.
Az esemény részeként megnyílt “A Hangya boltok világa” című kiállításunk is, amely egy hónapig tekinthető meg intézményünkben.
Köszönjük Prof. Dr. Tamáska Máté tudományos rektorhelyettesünknek a kezdeményezést és a szervezést, amely révén megvalósulhatott ez a gondolatébresztő és inspiráló szakmai fórum!
Fotó: Nagy Sándor