Szocped Café a Hit és Fény Közösség képviselőivel
2023. április 13-án főiskolánk Szocped Café rendezvénysorozatának vendégei a magyarországi Hit és Fény Közösség képviselői voltak. Jónás Melitta, a Vácon működő Lámpás Közösség tartományi alkoordinátora, és Szigeti Marianna, a közösség aktív segítője rövid előadást tartottak a szervezet működéséről, majd egy dokumentumfilm vetítésére került sor, amelyben az évente megrendezésre kerülő egy hetes nyári tábor mindennapjaiba tekinthettünk be. Az interaktív beszélgetés koordinálásában segítségünkre volt Dániel és Zsombor, akik sérült emberekként lettek részesei a folyamatnak, és tanítói a hallgatóságnak. Mobiltelefonos applikáció kipróbálásán keresztül szófelhőt alkottunk a gondolatainkról, majd útravaló üzenetekkel búcsúztak tőlünk vendégeink.
A pasztorális pedagógia egyfajta válasz lehet a sérült gyermekek és szüleik szorongására és magányára. Egy ilyen választ kaptunk most kézhez, felemelő, meghitt pillanatokkal, egyszerű tanúságtételekkel. Az a gesztus, amely úgy respektálja a „másik” identitását, hogy a számára teljesen hozzáférhetetlen minőségében is elfogadja őt – csak kevesek sajátja. Köszönjük vendégeinknek, hogy találkozhattunk ezzel a gesztussal, ezzel a minőséggel.
Fotó: László Iringó