XXXIV. Szendrei János Matematika Verseny

 In Hírek

 

A Szendrei János Matematika Versenyt az Óvó- és Tanítóképzők Egyesületének Matematika Tagozata rendezi meg minden évben. A helyszínt minden alkalommal más egyetem vagy főiskola biztosítja. 

A verseny szabályzata szerint minden intézmény (képzési hely) egy három- vagy négyfős csapatot indíthat tanító (alapképzés), óvodapedagógus, gyógypedagógus, illetve konduktor szakos nappali tagozatos hallgatóiból. A csapatverseny eredményét a csapat három legjobb dolgozatának összpontszáma határozza meg. Intézményenként (képzési helyenként) legfeljebb három hallgató indulhat egyéni versenyben a matematika műveltségterületi képzésben résztvevők közül. A versenyen a hallgatóknak két óra alatt húsz tesztkérdést, illetve újabb két óra alatt öt kidolgozandó feladatot kell megoldani.

2026. október 30. és november 1. között rendezték meg a XXXIV. Szendrei János Matematika Versenyt Szegeden, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán, ahol kilenc tanító- és óvodapedagógusképző intézmény negyvenkét hallgatóval képviseltette magát.

Főiskolánk hallgatói is igen szép eredményeket értek el. 

Háromfős alapképzéses csapatunk hatodik helyezést ért el. A csapat tagjai: Biró Eszter (másodéves tanító), Pákolicz Anna (elsőéves tanító) és Takács Lilla Mária (harmadéves tanító). 

Matematika műveltségterületes hallgatóként Gurman Alexandra Éva (másodéves tanító) és Haramach Dalma Andrea (másodéves tanító) vett még részt a versenyen. 

Biró Eszter ötödik helyezést ért el az általános képzésben részt vevők egyéni kategóriájában, Haramach Dalma Andrea pedig harmadik helyezést ért el a műveltségterületes képzésben részt vevő hallgatók kategóriájában.

Felkészítő- és kísérőtanárként Buzogány Ágota támogatta hallgatóinkat. 

Szívből gratulálunk hallgatóinknak, és köszönjük Buzogány Ágota tanárnő munkáját!

 

Fotó: SZTE

Recent Posts
Széchenyi