Népművészet a nevelésben és az oktatásban – beszámoló

 In Hírek, Rendezvény-beszámoló

Második alkalommal rendezte meg az Apor Vilmos Katolikus Főiskola a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával „A népművészet a nevelésben, és az oktatásban” szakmai napot.

  1. október 4-én 65 pedagógust – óvodapedagógusokat, tanítókat, tanárokat – fogadtunk a főiskola budapesti campusában, hogy elméleti és élményközpontú megközelítésben mutassuk be számukra, hogyan lehet élni a mindennapi gyakorlatban a népművészet fejlesztő hatásával.

A regisztrációt követően az auditóriumban Dr. Zóka Katalin tanulmányi rektor-helyettes köszöntő szavait tolmácsolta Filep Ildikó oktatásszervezési vezető.

Ezt követően Maczkó Mária, Emerton- és Magyar Örökség-díjas énekművész népdalaiban gyönyörködhettünk.

Dr. Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató pedig arról tartott előadást, hogyan szőtte át a népművészet az élet minden területét.

A műhelyek szervezéséhez hímzésmotívumokat használtunk, és öt csoportban, öt helyszínen vehettek részt a pedagógusok a népművészet fejlesztő hatását bemutató gyakorlati tevékenységekben.

Dr. Karácsony-Molnár Erika a jeles napok, ünnepi szokások gazdag világáról, és az oktatásban megvalósítható élményszerű közvetítéséről szólt.

Petneházy Kata a népi gyermekjátékok tanítását, a játékfűzés módszertanát mutatta be a gyakorlatban.

 

Babinecz Sándortól eszközös néptáncokat tanulhattak a résztvevők.

 

Szabó Péter a fonalmunkákba, különféle fonási technikákba vezette be az érdeklődőket.

 

Baksa Brigitta a népviselet táji változatairól beszélt, és rongybaba készítése közben mutatta be a hétköznapi viselet legfontosabb darabjait.

Minden résztvevőt ízletes ebéddel tudtunk megvendégelni a pályázati támogatás segítségével.

A szakmai napot az auditóriumban zártuk, ahol Filep Ildikó mutatta be az Apor Vilmos Katolikus Főiskola azon szakirányú továbbképzéseit, amelyek segítséget nyújtanak a népi kultúra nevelésben, oktatásban történő hasznosításához.

Az előadást követő reflektív értékelés során, és a minőségbiztosításai kérdőíveken a résztvevők nagyon pozitívan nyilatkoztak a rendezvényről.

Álljon itt néhány gondolat a pedagógusok által megfogalmazott véleményekből:

„Példa értékűen színvonalas, változatos, gyerekeknek vihető programokban volt részem, nagyon felkészült, pozitív kisugárzású szakemberekkel. Hihetetlenül feltöltődtem, köszönöm szépen, hogy részt vehettem.”

„Feltöltött ez a szakmai nap. Köszönöm, hogy itt lehettem Mindenképp ajánlani fogom kollégáimnak a képzést. Minden nagyon profi volt az egész nap folyamán. A tanárok szakmai tudása, a Tanulmányi Osztályon dolgozók segítsége kiváló.”

„Kellemes helyszín és nagyon jó szervezés. Rengeteg a gyakorlati elem, ami kiemelkedő igényességre, elhivatottságra utal. A komfortérzetet folyamatosan fenntartották, az ellátás minősége és „lebonyolítása” példaértékű.”

„Nagyon hasznos új információkat kaptam, szívesen részt vennék ismét egy ilyen flow-élményben. Szívesen részt vennék speciálisan egy kézműves, illetve gyermekjátékos témanapon is.”

„Köszönöm a testi, lelki, érzelmi táplálást! Rendkívül színvonalas továbbképzésen vettem részt. Kiváló szervezés, kiváló előadók és szeretetteljes légkör. Nagyon gyakorlatias, napi munkámban hasznos dolgokat kaptam. Köszönöm!”

Recent Posts
Széchenyi