Sikeres előadás a házasságokról a házasságok hetében.

 In Hírek

Az Apor Akadémia 2020-as I.  előadása:

 A házasság szakaszai –
a növekedés örömei, a krízisek veszélyei

Erről tartott előadást: Dr. Papp Miklós, családos, görögkatolikus pap, morálteológus tanszékvezető, főiskolai docens az AVKF Budapesti Campusán 2020.02.13-án.

Az előadó jelmondata a témával kapcsolatosan:

„Minden házasságnak vannak szakaszai, hiszen a tagjai is állandó fejlődésben vannak. A házasság nem egy statikus szerződés, hanem élő folyamat, amelyben lehet növekedés és gyümölcstermés, de elfonnyadás, sőt, elhalás is. Érdemes ezekről a szakaszokról tudni, a fejlődés fonalait szem előtt tartani, s a szakaszváltás krízisekor nem megijedni.”

Az előadáson több, mint 90 érdeklődő vett részt, köztük intézményvezetők és a rendezvényt megtisztelte Soroksár Polgármestere is. Az előadásról több média is beszámolt, többek között az ESTV, Magyar Kurír és a Mária Rádió.

Az előadást Kocsis Gyula István campusvezető nyitotta meg, felhívta a figyelmet a házasságok fontosságára és az emberi életben és a társadalomban betöltött szerepére. Gondolatait néhány statisztikai adatokkal egészítette ki, ami bizakodásra ad okot, hiszen a házasságkötések száma az elmúlt öt év alapján folyamatosan növekszik, ezzel párhuzamosan a válások száma látványosan csökken.

Miklós atya előadásában kellő humorral fűszerezve végigvezette a házasságok szakaszait, kihangsúlyozva a lehetséges töréspontokat és egy sor lehetőséget javasolt ezek megoldására. Az előadás végén az érdeklődök személyesen is kérdezhettek az előadótól, aki késséggel válaszolt kérdéseikre.

Korsósné Varga Dóra

Budapesti Campus Titkárságvezető

Képek forrása: Magyar Kurír/Lambert Attila
Videó riport: az ESTV felvétele

[siteorigin_widget class=”WP_Widget_Media_Video”][/siteorigin_widget]
Recent Posts
Széchenyi