Magyar Tudomány Napja (IV. alkalommal) – beszámoló

 In Hírek, Rendezvény-beszámoló

Soha többé háborút!

Ebben az esztendőben negyedszer került megrendezésre a Magyar Tudomány Ünnepe a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán. 2018. november 6-án két program keretében csatlakozott az intézmény a Magyar Tudományos Akadémia kiírásához.

Délelőtt több száz váci általános iskolás kis diákot és tanáraikat látta vendégül a főiskola, játékos természettudományi, matematikai és számitástechnikai bemutatókon.

A délutáni program keretében a történelemtudományé volt a főszerep. A „nagy háború” befejezésének 100. évfordulójára emlékeztek kiállítással, korhű versekkel, énekekkel és történelmi előadással. A rendezvény vendége volt Fördös Attila Vác város polgármestere.

Az ünnepi megemlékezést az Esze Tamás dalárda nyitotta meg, majd Fördös Attila polgármester úr történelmi előadása hangzott el arról, hogy milyen események vezettek a háború kitöréséhez és a trianoni békediktátum miként érinti a magyar családok életét máig hatóan.

A polgármester úr bemutatta személyes gyűjteményét a háború utáni évekből, térképeket, emléktárgyakat. A háborút megidéző versek után került sor a főiskola tanárának, Dr. Udvarvölgyi Zsolt előadására „1918 végállomás. Soha többé háborút” címmel. A háború borzalmait megidéző képek és tanulságos térképek meggyőző erővel igazolták a háborút fondorlatos indítékait. A résztvevők a szeretet vendégség után kötetlen beszélgetés keretében tehették fel kérdéseiket Dr. Udvarvölgyi Zsolt tanár úrnak.

Az alkalomhoz méltó műsor és a beszélgetés számos olyan kérdést vetett fel, melyre érdemes lesz visszatérnünk a Trianoni diktátum közelgő centenáriuma alkalmával …

Recent Posts
Széchenyi