Genius Loci – beszámoló

 In Hírek, Rendezvény-beszámoló

(Fel)épülni Trianonból

Az építészfórum ezzel a találó címmel számolt be a Főiskola legutóbbi rendezvényéről. “A genius loci
áthelyeződései” kötet előkészítő konferencia az 1920 utáni országépítés néhány kiemelkedő
beruházását, annak szellemi fogadtatását mutatta be. Fő kérdésként fogalmazódott meg, vajon
miként igyekezett pótolni Magyarország az elcsatolt országrészekben maradt egyetemeit,
üdülőhelyeit, vármegyei adminisztrációs központjait? Szó volt többek között az új vasúti
csomópontokról, határállomásokról, a szegedi tudományegyetem új épületegyütteséről, amely
egyben új püspöki székhely is volt. Több előadás is foglalkozott Balatonnal, annak arculat
változásával, délies atmoszférájával.

Az építész előadók mellett irodalmárok is elemezték a korszakot a térpoétika sajátos szemszögéből
tekintve. Így például irodalomtörténeti elemzést hallhattunk arról, hogy a “magyar tenger” kifejezés
már a 19. század elejétől gyakran használt metaforának számított. A balatoni költészet latinos
verselésű hagyománya és olvasmányos tájleírásai a derűt sugárzó, szemlélődő dél géniuszát
hirdették. 1920 után erre rakódott rá az elveszett tengerparti nosztalgiája. De nem csak a magyarság
életét változtatta meg Trianon. A visszatelepülési hullám után közönség nélkül maradt magyarországi
szerb irodalom Szentendrére és környékére húzódott vissza, ahol a szerbül alkotó Milosevits Péter
üres templomok között kénytelen mozgatni szereplőit.

A tanácskozás folytatása volt a 2018-as genius loci konferenciának, amely szintén az építészet és az
irodalom közötti átjárhatóságot hangsúlyozta. Az akkori tanácskozás anyaga már könyvként is
elérhető “A genius loci. Irodalom és építészet” címmel (szerk. Kollár Árpád, Tamáska Máté, TérTár
kötetek 5). A mostani előadásokból szerkesztett kötetet előreláthatóan 2021 végén vehetik kézbe az
olvasók. A konferenciát a Magyarország Felfedezése Alapítvány rendezte a Nemzeti Kulturális Alap
támogatásával.

Tamáska Máté – a konferencia főszervezője

További részletek a linkekre kattintva érhetők el.
Az Építészfórum írása.
Rövid tudósítás a konferenciáról a Kossuth Rádióban. – a riport a 16:35-perctől kezdődik.
A konferencia részletes programja.
A genius loci: irodalom és építészet kötet a kiadó honlapján.

Recent Posts
Széchenyi